Ugrás a tartalomra

Az ötödik helyért indulnak harcba

Létrehozva
Már csak egyetlen felvonás van hátra az NB I-es női röplabda bajnokság idei küzdelmeiből. A csapatok három héten keresztül gyűjthették az erőt, most azonban elérkezett az ideje a vizsgafeladat megoldásának, a helyosztókra kerül sor. A csatározásban érdekelt az Albrecht-Miskolci VSC MISI alakulata is, amely szombaton délután idegenben kezd, ellenfele az Újpest lesz.
A tét az, hogy melyik együttes szerzi meg az ötödik helyet? A párharc két nyertes mérkőzésig tart, így amennyiben az egyik fél képes kettőt nyerni egymás után, akkor jövő héten, kedden, Miskolcon akár már véget is érhet a sorozat.
A vasutasok igyekeztek megtörni a három hetes monotóniát, ezért vasárnap egy tornát rendeztek. Az eseményen a Vasas, a Békéscsaba és a házi gazda vett részt. A győzelmet az angyalföldiek szerezték meg, a csabaiak lettek a másodikok, míg a hazaiaknak a harmadik hely jutott.

– Nincs ebben semmi meglepő, ugyanis mostanában nem nagyon tudtunk teljes kerettel dolgozni – tekintett vissza a tornára Toma Sándor edző. – Keretünkben nagyon sok a fiatal, nekik iskolai kötelezettségek, az idősebbeknek az egyetemi vizsgák jelentenek napi elfoglaltságot. Természetesen mindezt megértéssel kell tudomásul vennünk, hiszen sportolóink jövőjéről van szó.
A szakvezetőt arra is megkértük, elemezze, milyen esélye van csapatának az 5. helyért zajló párharcban az Újpest ellen.

– Szeretném nyomatékosan leszögezni, hogy a jelenlegi állapotunkban csak abban reménykedhetünk: sikerül megszorongatni az újpestieket – fogalmazta meg a választ a tréner. – Arról persze szó sincs, hogy ne kísérelnénk meg a lehetetlennek tűnő bravúrt, vagyis a lila-fehérek legyőzését, de azért vannak realitások. A bajnokság alapszakaszában éppen az Újpest volt az a csapat, amelyikkel szemben nem mentünk sokra. Ilyen játék ez, nem fekszik nekünk a stílusuk. Ráadásul az utóbbi napokban az is kiütközött, hogy fáradtak a játékosok. Meglehetősen hosszú versenyszezon áll mögöttünk, így mindez érthető.

Az edző hangsúlyozta: megpróbálja felrázni a lányokat, de számukra az a legfontosabb, hogy minél jobb mérkőzéseket játsszunk az Újpesttel.

D. L.