Ugrás a tartalomra

A Csanyik helyett a belvárosban

Létrehozva
Idén a Csanyik helyett a Népkertben rendezi meg az önkormányzat a május elseji ünnepséget, mely a miskolci családok majálisa lesz.
– Az elmúlt időszakban a városi rendezvényeket igyekeztünk családi ünnepekké varázsolni. Jó volt látni, hogy anyukák, apukák csemetéikkel kijöttek a város által szervezett nemzeti vagy városi megemlékezésre, és a család minden tagja jól szórakozott – emlékeztetett Kiss Ákosné Gonda Erika, Miskolc kulturális, idegenforgalmi és városmarketing osztályának kulturális referense. – Amikor a majálist kezdtük szervezni, akkor is ez a cél vezetett minket. Egy két-háromgyerekes család meggondolta, hogy felgyalogoljon-e a Csanyikba, ahol óriási a tumultus. A Népkert a város központjában található, ahová akár gyalog vagy kerékpárral is el lehet jutni, és ha elfárad a gyerek, hamar haza is lehet jutni – indokolta a majális helyszínének megváltoztatását.

– Évtizedekkel korábban a Népkert egy mindenki által közkedvelt ligetes része volt a városnak, ahová szívesen jártak szórakozni a miskolciak, mostanában mintha ezt elfelejtenénk. Ezt a békebeli, vurstlis hangulatot szeretnénk újraéleszteni, és mi mindent megteszünk, hogy jól szórakozzanak. Kérem a családokat, jöjjenek el pléddel, piknikkosárral, de ha megéheznek, kedvező áron meg is ebédelhetnek – mondta Gonda Erika.

minap.hu