Ugrás a tartalomra

Diósgyőri Várfürdő: egy győzelem, egy vereség

Létrehozva
Szombaton délutántól egészen késő estéig a vízilabdázók vették birtokukba Miskolcon a Kemény Dénes uszodát. Ekkor rendezték meg ugyanis az OB II osztályú C csoportos bajnokság hetedik fordulóját. Öt alakulat adott egymásnak randevút a borsodi megyeszékhelyen, minden csapatra két-két mérkőzés várt.
diosgyori-varfurdo-120421ml_1.jpgTizenkét mérkőzés után alaposan szétszakadt a csoport táblázata! Az eddigi találkozókat követően megfogalmazható, hogy a Debrecen gárdája kiemelkedik a mezőnyből. A hajdúságiak mind a 12 összecsapásukat fölényes biztonsággal nyerték meg, így 36 ponttal álltak az első helyen, és roppant kedvező pozícióból várhatták az újabb megmérettetést.

A második és harmadik helyen holtverseny alakult ki és ádáz csata folyik az előzés érdekében. Az Eger és a Diósgyőri Várfürdő egyaránt 7 mérkőzést nyert, 1 esetben végzett döntetlenre és 4 vereséget szenvedett. A csapatoknak egyformán 22-22 pontjuk volt. Hogy mit lehetett várni a Diósgyőri Várfürdő legénységétől? Nos, a kérdésre Hatvani János edző fogalmazta meg a választ:

– A gyöngyösiek ellen fölényes győzelemre számítok, a hevesiek ugyanis egy kicsit kilógnak a mezőnyből – hangzott a válasz. – A táblázat sereghajtói, mind a 12 mérkőzésüket elveszítették. Õket feltétlenül le kell győzni, mégpedig minél nagyobb különbséggel. A találkozó arra is jó lesz, hogy minden játékosunk lehetőséghez jusson, harcedzett legyen, ugyanis a legjobbakra az esti programban igen nehéz feladat vár. A Debrecen ellen nem mi leszünk az esélyesek, de szeretnénk megnehezíteni a vendégek dolgát.

A szombat délután első mérkőzését a nyíregyházi Aqua SE játszotta a gyöngyösi Alligátorokkal. A nap első találatát nem kis meglepetésre a gyöngyösi Farkas Bence szerezte, aki megúszásból érte el a találatot. Ez azonban csak felvillanásnak bizonyult: a másik oldalról Kőrössi Ádám triplázott: büntetőből egyenlített, aztán betalált emberelőnyből és szabaddobásból is, így már az első negyedben elhúztak a nyírségiek. Kőrössi egyébként öt góllal vette ki részét a fölényes győzelemből.
Bennünket természetesen a Diósgyőri Várfürdő legénységének a szereplése érdekelt a legjobban! Nos, a miskolci együttes a mezőny egyetlen pont nélkül álló csapata, a Gyöngyös ellen mutatkozott be. Tekintélyt parancsoló módon, ugyanis már az első negyedben öt gólt rámolt be a hevesi alakulat hálójába.
 
A sort 22 másodperc elteltével Kisely Tamás nyitotta, aki ezt követően még kétszer is eredményesnek bizonyult, és mindhárom találata akcióból született! Török Viktor révén szerezték a diósgyőriek az ötödiket, majd egy centergól következett, ezt Németh Zoltán jegyezte. A két csapat nem volt azonos súlycsoportban, a miskolciak a folytatásban különösebben nem is erőltették a rohanást, de így is születtek gólok jócskán. Jelzi a felek eltérő tudásszintjét, hogy a miskolciak két negyeden keresztül egyetlen gólt sem engedélyeztek ellenfelüknek. A gyöngyösiek csak akkor jutottak szóhoz, amikor a folyamatos cserék miatt már nem a komplett kezdőcsapat tartózkodott a medencében.

A hazaiak 12 akciógólt értek el, a vendégek Mádi Zoltán révén emberelőnyből, Hanczár Dávid által büntetőből voltak eredményesek, míg Molnár László szabaddobásból talált a kapuba. A diósgyőriek közül Kisely Tamás bizonyult a legeredményesebbnek, aki öt gólt ért el, őt Török Viktor (4), és Németh Zoltán (3) követte, de rajtuk kívül még öten is feliratkoztak a góllövőlistára!
- Ennek a mérkőzésnek nem szabad különösebb jelentőséget tulajdonítani – vont gyorsmérleget Hatvani János, a Várfürdő edzője. – Ellenfelünk mindenben elmaradt tőlünk, a két együttes nem tartozik azonos súlycsoportba. Pozitívum, hogy mindenkinek tudtunk játéklehetőséget biztosítani. Egyedül azt sajnáljuk, hogy Kisely Tomi hiába dobott öt gólt, lemaradt a gólkirályi címről.

Persze, a nagy feladat az esti órákban várt a miskolciakra, amikor a pontveszteség nélkül álló, és a mezőnyből kiemelkedő Debrecen ellen szálltak a pólósok a medencébe. Hatvani János leszögezte: igyekeznek elkerülni a kipontozódásokat, és azzal próbálják meglepni ellenfelüket, hogy a megszokottnál egy kissé eltérőbb szerkezetben szerepelnek.

Nos, a találkozó kielégítette az ínyencek igényeit is, ugyanis akadt jócskán izgalom, virtuóz technikai megoldás, és a szép gólok sem maradtak el. Kőrösi Dávid vezető gólját még Kisely István egalizálta, de jött Macsi Patrik, aki kétszer is eredményesnek bizonyult. Innen pedig a debreceniek már nem adták ki a vezetést a kezükből, és végül érvényesült a papírforma, nyert a listavezető. A Diósgyőri Várfürdő legénységének azonban semmi oka nem volt a búslakodásra, hiszen derekasan helytállt a gárda.

Eredmények: Aqua SE – Gyöngyösi AVC 11-4 (3-1, 2-0, 1-1, 5-2). DEAC-DVSE – Egri Vízmű 13-3 (3-0, 2-0, 5-2, 3-1). Gyöngyösi AVC – Diósgyőri Várfürdő 3-18 (0-5, 0-2, 2-8, 1-3). Egri Vízmű – Aqua SE 13-10 (3-2, 2-2, 4-4, 4-2). Diósgyőri Várfürdő – DEAC-DVSE 6-9 (1-3, 3-2, 1-3, 1-1).

Doros László