Ugrás a tartalomra

Ebéddel, adományokkal várták a rászorulókat

Létrehozva
Ebéddel, ruhaosztással, kézműves-foglakozással várta szombaton a szegényeket, rászorulókat a Páli Szent Vince Szeretetszolgálat Miskolcon. Az 1833-as alapítású Páli Szent Vince Társaság (SSVP) öt földrészen, 143 országban van jelen, naponta 17 millió szegényt segítenek, főként az afrikai országokban.
Tóth Józsefné elnök elmondta, a szeretetszolgálat a Szikraalapítvány meghívta egy pályázatra, melynek célja az önkéntes munka népszerűsítése. Ennek kapcsán szerveznek most ebédosztást, ruhagyűjtést, ajándékozást, kézműves foglalkozásokat a gyerekeknek.

pali-szt-vince-etelosztas-120422ml_1.jpg

A szeretetszolgálat Miskolcon rendszeresen gyűjt ruhákat, ágyneműt, bútorokat, háztartási cikkeket is a szegények, rászorulók számára. Minden kedden ügyeletet tartanak a vincés házban, ahol vajas kenyérrel, teával várják a betérőket. Az anyagi lehetőségekhez képest élelmiszert is adnak az éhezőknek, és esetenként kiváltják gyógyszerüket. A szükséges forrásokat adományokból biztosítják, figyelik a pályázati lehetőségeket, néha külföldi testvér csoportok is küldenek pénzt. Katolikus, református, evangélikus óvodák, iskolák közreműködésével is gyűjtenek játékot, könyveket, ruhát a szegény gyerekek részére.

pali-szt-vince-etelosztas-120422ml_7.jpg

Karácsonykor a templomokban tartós élelmiszert kérnek a hívektől, akiknek az adományából általában igen sok élelmiszer csomagot tudnak összeállítani és kiosztani. Számtalan családnak tudtak már bútort, szőnyeget háztartási gépeket is adni. A szegényebb borsodi falvak polgármesterei rendszeresen felkeresik őket, hogy ruhát vigyenek a szegényeiknek.

pali-szt-vince-etelosztas-120422ml_3.jpg

Minden évben megrendezik a "Gyermekek a gyermekekért" jótékonysági hangversenyt a mozgássérült gyermekek javára a Szent Anna templomban, melyen a környékbeli vincések is tevékenyen részt vesznek. A koncertet az Egressy Béni Zeneiskola növendékei adják, tanáraik közreműködésével. Ilyenkor a sérült gyermekek is bemutatják tudásukat. A bevételt teljes egészében a GYEK-ben ápolt mozgássérült gyerekek kapják meg, melyből nyaralásukat fedezik, vagy az életüket megkönnyítő műszereket vásárolnak. A mozgássérült gyerekeket látják vendégül a vincések minden évben a gyermeknapon. Szendviccsel, süteménnyel várják őket, mindegyiküknek ajándékot, adnak.

minap.hu