A Föld napja alkalmából a fákat olyan területeken ültették el, ahol szükség volt a növények pótlására. Az eseményre a diákok is hivatalosak voltak. Õk a föld napi programok résztvevőiként jöttek, hogy segíthessenek a faültetésben. Bár Szirmabesenyő most is egy szépen rendezett, "zöld" település, a község alpolgármestere úgy véli: a fák utánpótlására mindig szükség van.
- Én úgy gondolom, hogy az embernek kötelessége egész élete folyamán környezetre gondolni, környezettudatos életmódot folytatni, a faültetés is része ennek - hangsúlyozta Béres László.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a megújulás időszaka, a Föld napja mindig kiváló alkalmat kínál, hogy kicsit többet gondoljunk a környezetünkre, a természetre, s azokra a kötelezettségekre, amelyet jelentenek. A képviselő azt is megemlítette, hogy a munkálatokat sajnos nem fogadta kegyeibe az időjárás, dehát nem is lehet minden napra jó időt "rendelni", a növények számára pedig kifejezetten hasznos a csapadék. A faültetési akcióra szép számmal érkeztek szirmabesenyőiek is, aki csak tudott, segített. A munka gyorsan haladt, rendelkezésre álltak a megfelelő gépek is a gödrök kiásásához.
Juhar, jegenye és kecskerágó – ezek a facsemeték kerültek most végleges helyükre Szirmabesenyőn, a csaknem kétszáz facsemetét adományként kapták. A településen nemcsak az iskola udvarát, hanem a község határában lévő temető melletti utat is ezek védik majd ha megnőnek, a nyári perzselő napsütéstől.
minap.hu