Ugrás a tartalomra

Elmaradt a játszmanyerés

Létrehozva
A bravúr elmaradt, érvényesült a papírforma: az Újpesten lejátszott női élvonalbeli röplabda találkozón a hazaiak magabiztos játékkal diadalmaskodtak az Albrecht-Miskolci VSC MISI együttese ellen. A párharc, amely az ötödik helyért zajlik, kedden, Miskolcon folytatódik.
Toma Sándor, a miskolciak szakvezetője már a találkozó előtti napokban azt pedzegette, hogy a jelenlegi körülmények között kicsi a valószínűsége a vendégek bravúrjának. A tréner mindezt arra alapozta, hogy az Újpest rettenetesen kellemetlen stílusú ellenfél formálódó, fiatal csapatának. Ezt igazolta az a tény is, hogy a bajnokság alapszakaszában a lila-fehérek kétszer is úgy verték meg a vasutas gárdát, hogy egyetlen játszmát sem engedélyeztek nekik.

Ráadásul – éppen a fiatalságból adódóan – az MVSC nem készülhetett zavartalanul a mérkőzésre. Sok játékos tanul, és a középiskolai, főiskolai, egyetemi hajrá nagyon sok feladatot ró a röplabdázókra. Ezért az edzések látogatása korántsem volt optimális. Toma ugyanakkor leszögezte: arról természetesen nincs szó, hogy eleve feltartott kézzel lépnének pályára a Megyeri úton, de a realitás, az előzetes esélylatolgatás nem mellettük szól.

Nos, a vendégek meglepően jól kezdtek. Sikerültek a nyitások, jól működött a sánc, és a mezőnyben is sok labdát mentettek meg a lányok. Csak az első játszma hajrájában lépett el az újpesti alakulat, ekkor azonban néhány apróbb miskolci figyelmetlenség is közrejátszott a hazai pontok szaporításában.

Nem történt jelentősebb változás a folytatásban sem. A második játszmában döntőnek bizonyult, hogy a szett közepénél gond mutatkozott a miskolciak nyitásfogadásában, erre rá is ment négy pont. Ugyanakkor a támadások befejezése sem sikerült, az újpestiek magas sánca sorra verte vissza a kezdeményezéseket. A harmadik játszma is szoros csatát hozott, a vasutasok ekkor sem kerültek a padlóra, a döntő pillanatokban azonban ismét csak a hazaiak szerezték meg a fontos pontokat. Összességében az MVSC nem okozott csalódást, a párharc sem dőlt el, a folytatásra kedden, Miskolcon kerül sor. A két nyert mérkőzésig tartó párharcban pillanatnyilag az Újpest vezet 1-0 arányban, április 24-én, kedden azonban, 17 órától a Csokonai utcai csarnokban mód nyílik majd a korrekcióra.

Eredmény: Újpesti TE – Albrecht-Miskolci VSC MISI 3-0 (21, 18, 20). Megyeri út, 150 néző. Vezette: Pőcze, Szabó. MVSC: Leidgeb, Csarkó, Kovács E., Szajkó, Rédei, Szabó B. Csere: Nagy Zs. (liberó), Motkó, Sivák. Edző: Toma Sándor.

Toma Sándor: – Számomra elsősorban az a szívderítő dolog, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet a mérkőzésen. Néhány poszton lehettünk volna egy kicsit stabilabbak, és akkor sikerül a szett nyerés, de ebben az összeállításban így sincs okunk a panaszra. Elismerésem a lányoknak, a második, keddi meccsen az lesz az elsődleges cél, hogy megtörjük végre az újpestiek elleni idei negatív sorozatunkat, és játszmát raboljunk. Még azt sem zárom ki, hogy felszabadult játékkal esetleg a győzelem is összejöhet.

Doros L.