Ugrás a tartalomra

A Totalcar is letesztelte a miskolci Volvót

Létrehozva
Fura monstrum járja mostanában Miskolc utcáit, amiről nehéz eldönteni, hogy éppen jön, vagy megy, hiszen az autó eleje csaknem megegyezik a hátuljával. Az 1980-as Volvó Laplander másfél hónapja került városunkba, amikor Kovács András hazahozta legújabb szerelmét. Az autócsodával nemrég hazánk egyik legnevesebb autósműsora a Totalcar is foglalkozott.
– A ritka autócsodák egyre jobban divatba jönnek Miskolcon, viszont te ezek mellett is olyan kocsival jársz, ami messziről feltűnik az embereknek. Hogyan került hozzád ez a „csodabogár”?
– Véletlenül akadtam rá egy pár hónapja erre az autótípusra, és akkor jött a szerelem első látásra, én tudtam nekem ő kell, és meg szerettem volna szerezni. Pécsett találtam rá, és el is hoztam, úgy másfél hónappal ezelőtt, azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Valóban egyedi darab, és sokan megnézik, mert ez egy nagy autó, és ha jól tudom, akkor ez az egy van belőle az országban, magam is egy gyűjtőtől szereztem be. A kocsi tökéletes állapotban van, műszakival ellátva, így gyakran autózom vele, nemrég Egerbe jártam, és mondhatom, hogy élmény az utazás a Volvómmal. Érdekessége, hogy az Off Roadosok is megcsodálják, és nagyon szeretik, mert számukra is ritkaság, valamint az autó adottságai is kiválóak a durvább terepekhez.

volvo_vl_02.jpg

– Említetted, hogy élmény a vezetése, és ritkaságnak számít. Mi az, ami különlegessé teszi, azon kívül, hogy az alakja nem éppen megszokott?

– Érdemes megemlíteni egy pár adatot, és érdekességet az autóról, úgy mindenki kap majd egy tiszta képet róla. Az én autóm egy Volvó C202 Laplander, amit 1980-ban gyártottak Magyarországon. Egy svéd, magyar vegyesvállalat kezdte el a gyártást akkor Csepelen. Összesen 920 darab készült el belőle hazánkban. Leginkább a svéd honvédség számára gyártották ezt a látszólag fura kinézetű terepjárót, de azt azért meg kell említenünk, hogy rendkívül jó strapabírással rendelkezik, és kiválóan használható nehéz terepeken is. Nagy a nyomtáv szélessége, és a magassága sem elhanyagolható, hiszen a legmagasabb terepjárók közé tartozik a maga közel 38 cm-vel. Mondhatjuk azt is, hogy a falon is felmegy, és felviszi utasait. A Totalcar magazin is tesztelte, és meglepődve tapasztalták, hogy nem olyan, mint az átlagos öreg terepjárók, hiszen egy megbízható, tökéletesen működő gépet kaptak. A Laplander egyébként 2000 köbcentis benzines motorral rendelkezik, viszont ennek ellenére nem képes nagy sebességeket elérni, a végsebessége a 80 km/h-nál mozog.

volvo_vl_03.jpg

– Milyen terveid vannak vele?

– Első körben az öreg autók iránti szerelem vezérelt, hogy megvegyem ezt a csodát, szeretnék vele minél több helyre eljutni, hiszen mint említettem élmény vezetni, és minden része különleges. Még az ajtó sem hétköznapi rajta, hiszen előrefelé, és kicsit döntve felfelé nyílik. Azt azért el kell, mondjam, a szereteten és a nosztalgia autók tiszteletén kívül reklámautónak is tökéletes a Volvó, hiszen te is említetted, szinte mindenki megnézi. Elég csak egy plakátot raknom rá, vagy egy nagyobb borospoharat a tetejére, és megoldottuk a figyelemfelhívást. Igazi jelenségről van szó. Remélem a nyár folyamán sokat tudok majd vele autózni, így a miskolciak is láthatják majd több alkalommal is a városban.

Vajtó László