A büntető törvénykönyvben tervezett büntetési tétel és a szereplők pontos meghatározása (az eladó, a vevő, a szerződést készítő ügyvéd, az ellenjegyző közjegyző), valamint felelősségre vonása megfelelő visszatartó erő lesz arra, hogy ne kössenek ilyen szerződéseket - szögezte le Budai Gyula, aki a jogellenesen megszerzett termőföldek ügyében felállított parlamenti bizottság elnöke is.
Az új törvény hatályba lépéséig büntetlenséget, amnesztiát hirdetnek azoknak, akik ezeknek a szerződéseknek a hátterét felfedik - ismertette az államtitkár, aki a kormányzati szándék bejelentése után Michael Zimmermann budapesti osztrák nagykövettel tárgyalt, akivel közös magyar-osztrák munkacsoport felállításáról döntöttek, amely "ezekkel a szerződésekkel kapcsolatban jogosítványokkal rendelkezik majd".
Az osztrák félnek is fontos, hogy ezeket a szerződéseket feltárjuk, s hogy tisztázódjon, mekkora valójában az a terület, amely bérleti szerződéssel osztrák kézben van - tette hozzá Budai Gyula.
Megjegyezte: az osztrákok vitatják, hogy a Dunántúlon mintegy egymillió hektár föld van bérleti szerződésekkel osztrák gazdáknál, szerintük ez csupán 160 ezer hektár lehet. A munkacsoport ezeket a problémákat jól fogja kezelni - fejezte ki reményét az államtitkár.
Budai Gyula az MTI-nek elmondta azt is: 34 ezer hektár vonatkozásában lebonyolították a földhaszonbérleti pályázatokat, folyamatosan kötik a szerződéseket. További 30 ezer hektárt a földalapkezelő megbízási szerződés alapján hasznosít; ezekre október 15-ig folyamatosan írják ki a pályázatokat.
Az elv ugyanaz: a bérlő 20 kilométeren belül lakjon, 1200 hektárnál nagyobb terület ne legyen a birtokában és állattartással is foglalkozzon - szögezte le az államtitkár.
MTI