Jön a meleg annyi már bizonyos, bár a sokat hangoztatott 30 fok inkább az ország déli részén tapasztalható majd mondja a meteorológus. Kovács Attila szerint a közeledő csütörtöki esőtől nem kell megijedni, utána fokozatosan javul majd az idő. Nálunk valószínűleg nem lesz meg a 30 fok, de egy, két fokkal akár 25 fok fölé is emelkedhet vasárnapig.
Az elmúlt hetekben szakaszosan fűtöttek de a MIHÕ Miskolci Hőszolgáltató Kft. keddtől nem szolgáltat meleget, illetve csak akkor fűt ha ezt külön igénylik a cégtől. Nyíri László, ügyvezető igazgató azt mondja, a meteorológiai jelentések alapján a következő napok átlag hőmérséklete tartósan 12 fok fölé fog emelkedni így a fűtést leállították. Természetesen, ha a lakóközösségek igénylik a fűtést bármikor vissza tudják kapcsolni. A lakóközösség megbízottja van olyan helyzetben, hogy ezt jelezze, és amennyiben ilyen jelzés érkezik, akkor elindítjuk újra a fűtést.
A háziorvos szerint egészséges szervezetet nemigen visel meg a gyorsan közeledő felmelegedés bár a megfelelő folyadék bevitele, mint mindig ilyenkor ajánlott, főleg az idős embereknek. Hintalan Ádám hozzátette, ha viszonylag hirtelen jön a meleg, akkor jobban oda kell figyelnie főként az időseknek a folyadékfogyasztásra. Igyanak többet, még akkor is, ha nem szomjasak.
A háziorvos azt is elmondta, hogy a meleg hatására csökkenhet a vérnyomás de ettől nem kell megijedni. Még több folyadék fogyasztásával illetve rövid pihenők beiktatásával orvosolható az esetleg szédüléssel is járó kellemetlen tünet.
Budai G.