Ugrás a tartalomra

Halálos baleset a Bodrogközben

Létrehozva
Halálos közlekedési baleset történt szerdán az esti órákban Alsóberecki és Felsőberecki között.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó, ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett megalapozott gyanúja folytat eljárást egy 42 éves felsőberecki nővel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint az asszony április 25-én este negyed kilenckor az Alsóberecki és Felsőberecki közötti útszakaszon az általa vezetett személygépkocsival Felsőberecki irányába közlekedve elütötte az úttest jobb oldali szélén vele azonos irányba közlekedő gyalogos személyt.

A baleset következtében az elütött 51 éves felsőberecki férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.

A baleset helyszínén a gépjárművezetővel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, így a járművezetőt vérvétel céljából előállították.

Az ittasan gázoló járművezetőt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásának bírósági elrendelését.