A rendezvény mögött komoly előkészületek és összefogás áll, hiszen a szakmában elismert szervezők mellett neves szakmai zsűri értékeli majd az indulók produkcióit. A tehetségkutató-verseny helyszíne a Gárdonyi Géza Művelődési Ház lesz, az internet segítségével azonban gyakorlatilag a világ bármely részéről nyomon követhetik majd a műsort – a rendezvény egyedisége és modernsége elsősorban ebben rejlik.
– A rendezvény céljaként azt tűztük ki, hogy megtaláljuk azokat a helyi tehetségeket, akik új színt hozhatnak a város életébe, és akikre mi, miskolciak és Borsod megyeiek büszkék lehetünk, akikre a későbbiekben is kíváncsiak leszünk – hangsúlyozta Varga Zsuzsa főszervező a versenyről tartott sajtótájékoztatón.
Az internetes közvetítés mellett már az elődöntőbe jutott versenyzőkről is készítenek egy fotósorozatot és egy bemutatóvideót – a közönség egy héten keresztül szavazhat majd az internetre feltöltött előadásokra. A szakmai zsűri véleménye mellett ezeket a visszajelzéseket is figyelembe veszik majd a középdöntőbe jutó sztárjelöltek névsorának összeállításánál.
– Rengeteg tehetségkutató-verseny van, sokan mégsem tudnak bekerülni egyikbe sem, vagy ha az első fordulókat abszolválják is, a kiesés miatt elvesztik az önbizalmukat. Itt azonban rengeteget tanulhatnak, és már az elején önbizalmat adhat nekik az internetes „közvetítés”, vagy a videón való szereplés – mondta Bánhalmi Norbert, a rendezvény megálmodója és producere.

A tehetségkutató fővédnöke a Miskolci Nemzeti Színház zenei igazgatója, Váradi Katalin, aki a zsűri soraiban is helyet fog foglalni olyan más zenei szakértők mellett, mint Janicsák Veca énekesnő és Dj Sterbinszky. A színház zenei igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, rendkívül sok tehetséges fiatallal találkozik Miskolcon, ezért nagy öröm számára, hogy lehetőséget kapnak a bemutatkozásra.
– Úgy gondolom, hogy Miskolcon nagyon jó a zeneiskolai képzés mind közép- mind felsőfokon. A pedagógusok és a zenetanárok szinte „életüket” adják a növendékekért, talán ezért is van ennyi zeneszerető Miskolcon – mondta.
A zeneiség mellett a színpadi jelenlétet a RádióM részéről Vályi Zsolt műsorvezető fogja figyelni, a Miskolc Város Hangja kitüntetett cím odaítélésének szintén fontos döntnöke pedig a város részéről Kiss Gábor alpolgármester lesz.
A június 17-ei döntő előtt azonban még egy alkalommal megmutathatják magukat a fiatal tehetségek a Miskolci Autóhifi és Tuning Fesztiválon. Mint Albrecht Dániel, a rendezvény tulajdonosa és szervezője fogalmazott, jó melegítés lesz ez a döntő előtt, hiszen több ezer ember szokott ellátogatni a fesztiválra.
Május 15-éig még bárki jelentkezhet a versenyre, korhatár nincs. A döntő június 17-én lesz. A nyertesnek írnak egy dalt, amit egy miskolci stúdióban rögzítenek, és ami a Rádió M-ben debütál, de a későbbiek folyamán videóklip is készül majd hozzá. A versenyről információk a varoshangja.hu oldalon találhatóak.
K. I.
fotó: Juhász Á.