Ugrás a tartalomra

Mindenki szereti a hibrid buszt

Létrehozva
Az utazóközönség 81 százaléka elégedett a Volvo hibridmeghajtású buszával, melyet az MVK Zrt. április óta tesztel Miskolcon – ez derült ki a buszon kihelyezett, az utasok által kitöltött tesztlapoknak az összegzéséből. Az MVK tapasztalatai is rendkívül kedvezőek, 25 százalékos megtakarítást értek el már az első hónapban vele az elmúlt hónaphoz képest azokon a vonalakon, ahol a jármű közlekedett.
Mint arról korábban a minap.hu is beszámolt, az MVK Zrt. három éven keresztül üzemelteti a VOLVO 7700 Hybrid típusú autóbuszt. A teszt célja, hogy a társaság üzemi körülmények között gyűjtsön tapasztalatokat a hibrid technológia üzemeltetési és forgalmi tulajdonságairól. A jármű menetrend szerinti járatként a 3A-s, 8-as, 11-es, 24-es, 29-es és 21-es viszonylatokon közlekedett eddig. Az utazóközönség összességében elégedett a hibrid járművel, leginkább a jármű külső megjelenése és a felszállási körülmények nyerték el tetszésüket, de nagy sikere a járműnek az is, hogy sokkal csendesebb a megszokottnál.

Az MVK, mint üzemeltető szerint az alacsonypadlós kivitelű, szóló autóbusz külső megjelenése mindenben megfelel a mai kor követelményeinek, a karosszéria igényes kidolgozású, szép formavilágú. A világító és jelző berendezései esztétikusak, jól illenek az autóbuszhoz. A dízelmotor teljesítménye jó, a tesztelés során megfelelő gyorsítást, motorfékezésen alapuló lassítást tesz lehetővé. Az utastérben található nagyméretű ablakok lehetővé teszik a természetes szellőzést is. A három, normál méretű utastéri ajtó pedig megfelelően biztosítja az utasok le- és felszállását.

A tesztelési időszak alatt ez idáig szerzett tapasztalatok alapján a sofőrök tapasztalata az, hogy az autóbusz kormányzása átlagon felüli. Ennek oka, hogy a mellső kerekek nagymértékben mindkét oldalirányban elfordíthatóak, ezáltal a jármű képes az eddig ismert típusoktól eltérően, jóval kisebb fordulókörben megfordulni. A fékrendszerről az a tapasztalat, hogy üres, mind utas-terhelt állapotban „utasbarát” fékezést tesz lehetővé, akár üzemi, akár intenzív fékezés esetén is. A jármű fogyasztását tekintve a márciusi tankolási eredményekkel összehasonlítva 25 százalékos megtakarítás volt tapasztalható.
- Ez egészen pontosan úgy néz ki, hogy az adott viszonylatokon, ahol a hibrid busz járt, összevetették szakembereink a fogyasztást a márciusival, ennek alapján állt össze a 25 százalékkal kisebb fogyasztás - mondta Csontos Ágnes, az MVk Zrt. PR-főmunkatársa.

A árművezetők beszámolói alapján az autóbusz vezetéstechnikája különbözik a dízelmotorral szerelt általunk tesztelt autóbuszok vezetéstechnikájától. Elinduláskor villanymotor mozgatja az autóbuszt, 20 km/h sebesség elérése után pedig beindul a dízelmotor, így például, ha egy megállóhely után 100-150 méter távolságra található forgalomirányító jelzőlámpa tilos jelzést mutat, ebben az esetben a villanymotor hajtotta jármű környezetkímélő üzemmódban halad a kereszteződésig.

minap.hu