Hazai pályán 65–58-ra kikapott a BSE-től a DKSK a párharc döntő mérkőzésén múlt hétvégén, így a tizedik helyen végzett az NB I A csoportjában. A klubvezetés pénteken tartotta szezonzáró sajtótájékoztatóját, melyen az új edzőt is bemutatták. Zsiga Marcell, Miskolc sportért felelős alpolgármestere bevezetőként elmondta, 2010-ben koncepcióváltást kezdtek a sportban, melynek célja, hogy minél több helyen tudjanak miskolci sportolók sikereket elérni.

– Ennek egyik első lépése volt a tavalyi évben a DKSK elindítása a női kosárlabda első osztályában. Úgy látszik, a szurkolók is kezdenek visszaszokni, az utánpótlásbázis pedig újraéledni a 2000-es évek elejének hanyatlása után. Látva a csapat körüli érdeklődést, a következő évtől is támogatjuk az együttes szereplését – ez a közgyűlés döntése nyomán tízmillió forintot jelent, ehhez jön még a szponzorok támogatása. Bízunk az elkövetkezendő időszak sikereiben – emelte ki a városvezető.
Az elmúlt szezont Szabó Tamás, a DKSK-MISI Kft. ügyvezetője értékelte. A klub első
embere szerint nehezen indult az év, gyorsan kellett építkezni, edzőt találni, de sikerült olyan csapatot építetni, mely alkalmas lett volna az előzetesen kitűzött cél, az első nyolcba kerülés elérésére.
– Az első vereség rányomta a bélyegét az egész szezonra, egészében nem azt a játékot nyújtották a lányok, amit elvártunk volna. Sokszor elképzelés és motiváció nélkül álltak parkettre. A fontos mérkőzéseinket – melyek sikeres megvívása a nyolcba kerüléshez kellettek volna – elvesztettük, így elégedetlenek voltak a szponzorok és a vezetőség is. A rájátszásban aztán végleg elvesztettük a fonalat, s ez azt indokolta, hogy a szakmai területen is váltsunk – hangsúlyozta.
Hozzátette: a tavalyinál nagyobb költségvetéssel vágnak neki az új szezonnak, s ígéri, teljesen más DKSK-t láthat majd a közönség.
Az első lépés egy új edző igazolása volt: Szabó Tamás bejelentette, Peresztegi Nagy Ákos vezeti a 2012/13-as szezontól a felnőtt csapatot, szerződése egy plusz egy évre szól, a hosszabbítás pedig a tavalyihoz hasonlóan az első nyolcba kerülés függvénye. A tréner több első osztályú együttesnél tevékenykedett már – így a Szegednél, az Albacompnál és a Bajánál –, legutóbb pedig a székesfehérvári, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban is megfordult Dávid Kornél nevével fémjelzett akadémiánál dolgozott utánpótlás szakmai igazgatóként.
– Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen patinás egyesület szakmai munkáját irányíthatom. Egyben óriási kihívás is, hogy visszavezessem a Diósgyőrt abba a dicsfénybe, melyben évekkel ezelőtt tündökölt a klub – mondta. – Több taktikai variációs, agresszív, „fiús” védekezés jellemzi a stílusomat, ebből törekszünk majd improvizatív támadásra. Gyors, felpörgetett kosárlabdát szeretnék játszatni a lányokkal – ígérte a szakember.
A keret kialakítása kapcsán elhangzott: Ocsenás Barbara, Brankica Hadzovic és Maja Skoric a jövőben is biztosan a csapat tagja lesz, a többiek sorsáról még nem született döntés. A tervek szerint a közös munka augusztus elsején kezdődik.
Soós P.
Fotó: Juhász Á.

– Ennek egyik első lépése volt a tavalyi évben a DKSK elindítása a női kosárlabda első osztályában. Úgy látszik, a szurkolók is kezdenek visszaszokni, az utánpótlásbázis pedig újraéledni a 2000-es évek elejének hanyatlása után. Látva a csapat körüli érdeklődést, a következő évtől is támogatjuk az együttes szereplését – ez a közgyűlés döntése nyomán tízmillió forintot jelent, ehhez jön még a szponzorok támogatása. Bízunk az elkövetkezendő időszak sikereiben – emelte ki a városvezető.
Az elmúlt szezont Szabó Tamás, a DKSK-MISI Kft. ügyvezetője értékelte. A klub első
embere szerint nehezen indult az év, gyorsan kellett építkezni, edzőt találni, de sikerült olyan csapatot építetni, mely alkalmas lett volna az előzetesen kitűzött cél, az első nyolcba kerülés elérésére.– Az első vereség rányomta a bélyegét az egész szezonra, egészében nem azt a játékot nyújtották a lányok, amit elvártunk volna. Sokszor elképzelés és motiváció nélkül álltak parkettre. A fontos mérkőzéseinket – melyek sikeres megvívása a nyolcba kerüléshez kellettek volna – elvesztettük, így elégedetlenek voltak a szponzorok és a vezetőség is. A rájátszásban aztán végleg elvesztettük a fonalat, s ez azt indokolta, hogy a szakmai területen is váltsunk – hangsúlyozta.
Hozzátette: a tavalyinál nagyobb költségvetéssel vágnak neki az új szezonnak, s ígéri, teljesen más DKSK-t láthat majd a közönség.
Az első lépés egy új edző igazolása volt: Szabó Tamás bejelentette, Peresztegi Nagy Ákos vezeti a 2012/13-as szezontól a felnőtt csapatot, szerződése egy plusz egy évre szól, a hosszabbítás pedig a tavalyihoz hasonlóan az első nyolcba kerülés függvénye. A tréner több első osztályú együttesnél tevékenykedett már – így a Szegednél, az Albacompnál és a Bajánál –, legutóbb pedig a székesfehérvári, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban is megfordult Dávid Kornél nevével fémjelzett akadémiánál dolgozott utánpótlás szakmai igazgatóként.
– Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen patinás egyesület szakmai munkáját irányíthatom. Egyben óriási kihívás is, hogy visszavezessem a Diósgyőrt abba a dicsfénybe, melyben évekkel ezelőtt tündökölt a klub – mondta. – Több taktikai variációs, agresszív, „fiús” védekezés jellemzi a stílusomat, ebből törekszünk majd improvizatív támadásra. Gyors, felpörgetett kosárlabdát szeretnék játszatni a lányokkal – ígérte a szakember.A keret kialakítása kapcsán elhangzott: Ocsenás Barbara, Brankica Hadzovic és Maja Skoric a jövőben is biztosan a csapat tagja lesz, a többiek sorsáról még nem született döntés. A tervek szerint a közös munka augusztus elsején kezdődik.
Soós P.
Fotó: Juhász Á.