Takács Gáborné vibráló, színes egyéniség. Testnevelő tanári hivatását cserélte fel a „hivatalnokira”.
– Amikor bekerültem az önkormányzathoz, magam sem gondoltam, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Akkoriban férfivilágot jelentett a sport, féltem, hogy engem is nehezen fogadnak el. Lánghy Tihamér meg Vágó Péter biztató szavaira vágtam bele. Nagy területtel kellett foglalkoznom, egy embernek talán egy kicsit sok is volt. Hozzám tartozott az iskolai, illetve gyógytestnevelés, az egyesületi sport, a sportos alapítványok, a sportlétesítmények, a nagyobb sportrendezvények, valamint a fogyatékosak sportja.
Az évek során Miskolc nyitott könyvet jelentett Bea asszony számára, tőle nem lehetett olyat kérdezni, amire kapásból ne válaszolt volna. Nem volt könnyű dolga, hiszen a sporthoz mindenki ért, arról emberek sokasága formál markáns véleményt. Kedvenc sportágának a teniszezést tartja, ő maga is a diósgyőri pályákon nőtt fel, sokáig versenyszerűen játszott. Mára a vitorlázás maradt.
– A beilleszkedésem végül zökkenőmentesen ment, hiszen az iskolai testnevelés révén nagyon sok embert régebbről ismertem, velük gyakran találkoztam egy-egy versenyen. Könnyen megtaláltam a hangot, de mivel soha nem voltam erőszakos típus, ez nem is okozott gondot. Jó testnevelőnek tartottak, de edző soha nem lettem volna, a korbács ugyanis nem az én kezembe való.
Hiányzott neki a testnevelői pálya, de nem bánta meg a korrekciót. A gyerekekkel való napi kapcsolatot semmi nem pótolta, igaz, így is sok időt töltött a fiatalok között. Nagyon sok esemény szervezésében jeleskedett, a legszívesebben a kézilabdás rendezvényekre gondol vissza. Ugyanakkor most is összeszorul a torka, ha eszébe jut a fogyatékos sportolók számára megrendezett regionális atlétikai verseny, amelyen rengeteg élménnyel gazdagodott.
– Akkor lehetne még jobb, nívósabb a megyeszékhely sportélete, ha a szponzorok hatékonyabb támogatásban részesítenék az egyesületeket, illetve a különböző szakosztályokat. Ezen a területen sok a feladat, meg kell nyerni a sport iránt érdeklődőket, mert az anyagi létbizonytalanság súlyos gondot jelent. És van még valami: a testnevelési órák nem csak azért fontosak, hogy a gyerekek mozgásigényét kielégítsük. Meg kell velük kedveltetni a sportot! Egyik nagy bánatom, hogy az alsó tagozaton tanító testnevelő kollégákat nem sikerült rávenni arra, hogy legalább az órarendben szereplő órákat megtartsák! Ezek elmaradása hatalmas károkat okoz a fiatalságnak. Pedig a gyerekek nagyon szeretnek mozogni, őket nógatni sem kell.
D. L.
– Amikor bekerültem az önkormányzathoz, magam sem gondoltam, hogy milyen nagy fába vágtam a fejszémet. Akkoriban férfivilágot jelentett a sport, féltem, hogy engem is nehezen fogadnak el. Lánghy Tihamér meg Vágó Péter biztató szavaira vágtam bele. Nagy területtel kellett foglalkoznom, egy embernek talán egy kicsit sok is volt. Hozzám tartozott az iskolai, illetve gyógytestnevelés, az egyesületi sport, a sportos alapítványok, a sportlétesítmények, a nagyobb sportrendezvények, valamint a fogyatékosak sportja.
Az évek során Miskolc nyitott könyvet jelentett Bea asszony számára, tőle nem lehetett olyat kérdezni, amire kapásból ne válaszolt volna. Nem volt könnyű dolga, hiszen a sporthoz mindenki ért, arról emberek sokasága formál markáns véleményt. Kedvenc sportágának a teniszezést tartja, ő maga is a diósgyőri pályákon nőtt fel, sokáig versenyszerűen játszott. Mára a vitorlázás maradt.
– A beilleszkedésem végül zökkenőmentesen ment, hiszen az iskolai testnevelés révén nagyon sok embert régebbről ismertem, velük gyakran találkoztam egy-egy versenyen. Könnyen megtaláltam a hangot, de mivel soha nem voltam erőszakos típus, ez nem is okozott gondot. Jó testnevelőnek tartottak, de edző soha nem lettem volna, a korbács ugyanis nem az én kezembe való.
Hiányzott neki a testnevelői pálya, de nem bánta meg a korrekciót. A gyerekekkel való napi kapcsolatot semmi nem pótolta, igaz, így is sok időt töltött a fiatalok között. Nagyon sok esemény szervezésében jeleskedett, a legszívesebben a kézilabdás rendezvényekre gondol vissza. Ugyanakkor most is összeszorul a torka, ha eszébe jut a fogyatékos sportolók számára megrendezett regionális atlétikai verseny, amelyen rengeteg élménnyel gazdagodott.
– Akkor lehetne még jobb, nívósabb a megyeszékhely sportélete, ha a szponzorok hatékonyabb támogatásban részesítenék az egyesületeket, illetve a különböző szakosztályokat. Ezen a területen sok a feladat, meg kell nyerni a sport iránt érdeklődőket, mert az anyagi létbizonytalanság súlyos gondot jelent. És van még valami: a testnevelési órák nem csak azért fontosak, hogy a gyerekek mozgásigényét kielégítsük. Meg kell velük kedveltetni a sportot! Egyik nagy bánatom, hogy az alsó tagozaton tanító testnevelő kollégákat nem sikerült rávenni arra, hogy legalább az órarendben szereplő órákat megtartsák! Ezek elmaradása hatalmas károkat okoz a fiatalságnak. Pedig a gyerekek nagyon szeretnek mozogni, őket nógatni sem kell.
D. L.