– A közvélemény kedvező képet alkot a cserkészekről. Multifunkcionális, sok mindenhez értő, pozitív jellemvonásokkal bíró embereknek gondolják őket, ami nem is áll messze a valóságtól – mondta a cserkészek társadalmi elismeréséről Jernei Péter, a Magyar Cserkészszövetség II. (miskolci) cserkészkerület ügyvezető elnöke.
Szavait azzal is alátámaszthatjuk, hogy a cserkészek feladatai és vállalásai több területet érintenek. A társadalmi szerepvállalásuk során ott vannak a nemzeti ünnepeken, és sorfalat állnak, zászlót tartanak, valamint rendszeresen koszorúkat helyeznek el a különböző emlékhelyeken. 2011-ben például a II. cserkészkerület 80 taggal vett részt a népkerti országzászló alapkőletételén és megszentelésén.
– 1994-ben kezdtük meg az I. világháborús temető takarítását, melynek során mintegy 400 sírhelyet hoztunk rendbe, amiért a honvédelmi minisztériumtól díjat kaptunk – mondta az ügyvezető elnök.
Ugyanakkor a klasszikus cserkésztevékenységeket is elvégzik, azaz rendszeresen szerveznek programokat fiataljaik számára. A cserkészélet alapja a folyamatos önnevelés és önképzés, legfőbb ereje pedig az önkéntesség. Hetente tartanak tehát őrsgyűléseket, de rendszeresek a csapatfoglalkozások is. Nyaranta pedig többek között túrázás, táborozás vagy lovaglás is szerepel a programban.

– A cserkészet célja elsősorban az ifjúságnevelés és ehhez kapcsolódóan egy egészséges, cselekedni tudó és akaró, saját sorsáért és környezetéért felelősséget vállalni képes fiatal generáció kinevelése – hangoztatta.
Hozzátette, a hazaszeretetre, így a hagyományápolásra és a kultúra ismeretére is nagy hangsúlyt fektetnek, hiszen valójában csak úgy lehet multikulturális egy társadalom, ha a saját hagyományainkat is „beleszőjük”. A népdalismerettől a magyar történelem ismeretéig ezért rengeteg területen kell otthon lennie egy magyar cserkésznek.
Mint Jernei Péter fogalmazott, részben váratlanul érte őket a kitüntetés, de titkon azért számítottak is rá, hiszen a Magyar Cserkészszövetség a világ legnagyobb ifjúsági szervezetének oszlopos tagjaként ünnepli 100 éves fennállását.
– Bíztunk benne, hogy az elmúlt 20 évben végzett munkánkat elismerik, ugyanakkor úgy gondolom, a megerősítés mellett inkább a jövőnek szól ez a díj. Egyfajta jelzés felénk, hogy ezen az úton folytassuk tovább azt a munkát, amit több tucat cserkészparancsnok, több száz cserkészvezető és több ezer cserkész végez nap mint nap.
K. I.