– A KÉSZ Miskolci Csoportja rendszeresen tart összejöveteleket, előadásokat, részt veszünk a város közéletében. Regisztrált tagságunk mindig száz fő fölött volt. Célunk a keresztény értékrend képviselete, az értelmiség összefogása a város fejlődése érdekében, a keresztény küldetés vállalása, a közösségi értékek képviselete – mondta el Mariscsák István. Rendezvényeiken, népszerű előadásaikon – melyek előadói között, mások mellett szerepeltek már Olofsson Placid atya, Iván László professzor és Kuklay Antal atya is – több százan szoktak részt venni.
A miskolci csoport a város hasonló civil szervezeteivel együttműködve arra törekszik, hogy erősítse Miskolc keresztény és nemzeti értékrendet magáénak valló polgárainak közösségét.
– Ennek jegyében tüntetjük ki évente az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező Miskolci Nemzeti Estélyükön az arra érdemes miskolci, illetve alkalmanként felvidéki neves személyiségeket a csoportunk által alapított Kartal–Veczán-díjjal – hangsúlyozta a KÉSZ vezetője.
Az egyesületnek vannak hagyományos, évente megrendezett programjai, és éves programsorozatai is. Ilyen például a megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, a Kartal–Veczán-emlékdíj átadása, a karácsony előtti, adventi teadélután ünnepi előkészületi imával, elmélkedéssel egybekötve. Tartanak nagyböjti, bűnbánati áhítatot és elmélkedést, orgonahangversennyel egybekötve. Nyár elején, június 17-én koszorúzással, szentmisével emlékeznek a kommunista önkényuralom által elhurcolt szerzetesekre és papokra, a minorita rendház emlékfalán lévő márványtáblánál.
2011-ben színvonalas rendezvényekkel emlékeztek Liszt Ferenc születésének bicentenáriumára is. Az „Olvassunk együtt” rendezvénysorozaton irodalmi műveket ismertetnek élményszerűen, a „Nézzük-hallgassuk együtt” elnevezésű programokon pedig képzőművészeti alkotások, zeneművek avatott, szakértői bemutatása-ismertetése történik tanárok, egyetemi oktatók szereplésével, közreműködésével.

Ötévente országos kongresszuson vesznek részt, ezt 2011-ben a Parlament Felsőházi-termében tartották Kövér László házelnök meghívására. Rendszeres résztvevői augusztus 20-án a Szent István-körmenetnek Budapesten, és más hitbuzgalmi programoknak, zarándoklatoknak, lelkigyakorlatoknak is.
Sokat tettek tehát az elmúlt évben is azért, hogy erősítsék a keresztény és nemzeti értékrendet magáénak valló polgárok közösségét – ezt ismerik el Az év Civil Szervezete Díjjal.
Sz. S.
A miskolci csoport a város hasonló civil szervezeteivel együttműködve arra törekszik, hogy erősítse Miskolc keresztény és nemzeti értékrendet magáénak valló polgárainak közösségét.
– Ennek jegyében tüntetjük ki évente az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékező Miskolci Nemzeti Estélyükön az arra érdemes miskolci, illetve alkalmanként felvidéki neves személyiségeket a csoportunk által alapított Kartal–Veczán-díjjal – hangsúlyozta a KÉSZ vezetője. Az egyesületnek vannak hagyományos, évente megrendezett programjai, és éves programsorozatai is. Ilyen például a megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről, a Kartal–Veczán-emlékdíj átadása, a karácsony előtti, adventi teadélután ünnepi előkészületi imával, elmélkedéssel egybekötve. Tartanak nagyböjti, bűnbánati áhítatot és elmélkedést, orgonahangversennyel egybekötve. Nyár elején, június 17-én koszorúzással, szentmisével emlékeznek a kommunista önkényuralom által elhurcolt szerzetesekre és papokra, a minorita rendház emlékfalán lévő márványtáblánál.