Deák Bárdos Mihály Miskolcon született 1975-ben. Mint minden diósgyőri kissrác, ő is focista szeretett volna lenni, ezért szüleivel felkeresték a diósgyőri labdarúgópályát, ahol az egyik edzésen egy jó szemű edző a focipályáról a birkózóterem felé irányította. A sportágváltás sikeresnek bizonyult, 1983-ban Juhász József tanítványaként kezdte a birkózást a Diósgyőri Birkózó Clubban.
1995-ben diósgyőri színekben junior világbajnoki 2. helyezést ért el.
1996–2000 között Szeged és Kecskemét színeiben versenyzett, majd 2001–2008-ig a Vasas birkózó szakosztályát erősítette. 2009-ben, visszatérve Miskolcra, ismét a Diósgyőri Birkózó Clubban folytatta pályafutását Repka Attila – korábbi olimpiai bajnok – irányításával.
– Ha egy szóval kellene összefoglalnom, azt mondanám, szinte mindent jelent nekem Miskolc. Kötődésem nemcsak érzelmi, hanem fizikai is: itt születtem, itt nőttem fel, itt történtek meg velem az „első dolgok”. 21 éves koromban hagytam el a várost, de mindig azt mondtam, ha lesz lehetőségem, visszatérek, és 2009-ben eljött ez a pillanat, amiért hálás vagyok a sorsnak – emeli ki a miskolci olimpikon.

Sikereit nemcsak tehetségének, szorgalmának köszönheti, elmondása szerint sokat jelent neki az a családi háttér, ami a mai napig valósággal körülöleli. Deák Bárdos Mihály tizenkétszeres magyar bajnok, 2001-ben Európa-bajnok és ötszörös világbajnoki ezüstérmes (1997, 2001, 2002, 2003, 2005), eközben negyedik olimpiájára készül.
– Nem bántam meg, hogy birkózó lettem, és tudom, honnan indultam. Örülök, hogy ott lehetek a londoni ötkarikás játékokon. A sportok legrangosabb seregszemléjén részt venni és ott a hazát képviselni óriási élmény. Év végén örömmel fogok visszaemlékezni az olimpiára való kijutásra, hogy hamar szereztem kvótát, és nem kellett a megterhelő kvalifikációs versenyeken részt vennem. Bízom benne, hogy minél szebb emlékeket őrizhetek majd a londoni játékokról – tekintett előre az óriás, aki karrierje végeztével sem szakadna el az imádott sportágtól.
Ha egyszer abbahagyom az aktív sportolást – ami, egyelőre nem tudom, mikor következik be –, mindenképpen edzősködéssel, sportvezetéssel szeretnék foglalkozni – természetesen Diósgyőrben, ahol rengeteg a tehetséges gyerek. Létrehoznék egy nehézsúlyú birkózókkal foglalkozó akadémiát, szeretnék sok mindent átadni az utódoknak, és visszaadni valamit abból, amit a birkózástól kaptam – mondta Deák Bárdos Mihály.
S. P.