1955-ben született, Bodrogkeresztúron. A családi indíttatás egyenesen hozta az orvosi pályát. Először szülésznek készült, de menetközben találkozott a szájsebészettel és megtetszett neki ez a szakirány, így erre indult. 1984-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1988-ban fog- és szájbetegségek, majd 1993-ban szájsebészet szakvizsgát szerzett.
A diploma megszerzése után 13 évig a megyei szájsebészeti és fogászati osztályon dolgozott, ami a második legnagyobb volt az országban, majd a B.-A.-Z. Megyei Szent Ferenc, és a Vasgyári Kórház betegeit gyógyította.
1996-tól saját vállalkozásában az önkormányzattal kötött szerződés alapján Miskolc város és vonzáskörzete – összesen nagyjából 400 ezer ember – szájsebészeti szakellátását végzi munkatársaival, egy 15 fős csapattal. De ahogy mondja, az ország minden részéből fogadnak betegeket, ami nagy kihívás számukra. Évente 10-12 ezer beteget látnak el, és ötezer ambuláns műtét végeznek a MISEK Csabai kapui telephelyén lévő rendelőjükben. Szakellátásuk a Debreceni Egyetem akkreditált képzőhelye. A szakorvosképzés mellett a fogorvostan-hallgatók gyakorlati helye is.
Skapinyecz Tibor 20 éve a fogászati asszisztensek, 1 éve a fogtechnikus tanulók képzésében is tevékenykedik. 24 éve folytat fogászati magánpraxist a városban.
– Nagy megtiszteltetés számomra ez az elismerés, de úgy gondolom, hogy az egész csapatot illeti, nem csak engem. Külön öröm számomra, hogy ebbe a csapatba tartozik már a fiam is, aki szintén a fogorvos pályát választotta – mondja.
1998–2002. között a B.-A.-Z. Megyei Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának az elnöke, 2002–2007. között a B.-A.-Z. Megyei Orvosi Kamara alelnöke, 2007–2011-ig a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének titkára, 2011 óta alelnöke.
Skapinyecz Tibor Miskolc város fogászati és szájsebészeti szakellátásának kiemelkedő szakembere, aki emellett számos szakmai szervezet vezetői pozícióját is betölti, szakterületén végzett kiemelkedő tevékenységét ismeri el a város a Nívódíjjal.
H. I.
A diploma megszerzése után 13 évig a megyei szájsebészeti és fogászati osztályon dolgozott, ami a második legnagyobb volt az országban, majd a B.-A.-Z. Megyei Szent Ferenc, és a Vasgyári Kórház betegeit gyógyította.
1996-tól saját vállalkozásában az önkormányzattal kötött szerződés alapján Miskolc város és vonzáskörzete – összesen nagyjából 400 ezer ember – szájsebészeti szakellátását végzi munkatársaival, egy 15 fős csapattal. De ahogy mondja, az ország minden részéből fogadnak betegeket, ami nagy kihívás számukra. Évente 10-12 ezer beteget látnak el, és ötezer ambuláns műtét végeznek a MISEK Csabai kapui telephelyén lévő rendelőjükben. Szakellátásuk a Debreceni Egyetem akkreditált képzőhelye. A szakorvosképzés mellett a fogorvostan-hallgatók gyakorlati helye is.
Skapinyecz Tibor 20 éve a fogászati asszisztensek, 1 éve a fogtechnikus tanulók képzésében is tevékenykedik. 24 éve folytat fogászati magánpraxist a városban. – Nagy megtiszteltetés számomra ez az elismerés, de úgy gondolom, hogy az egész csapatot illeti, nem csak engem. Külön öröm számomra, hogy ebbe a csapatba tartozik már a fiam is, aki szintén a fogorvos pályát választotta – mondja.