Marie-Theres Thiell a németországi Münsterben szerzett jogi diplomát, 1990 óta dolgozik a német RWE konszernnél. 2005-ben került a cégcsoport magyarországi leányvállalatához, ahol a pénzügyi divízió vezetője lett. 2010-ben az igazgatóság elnökévé választották.
Mint mondja, azóta ismeri az országunkat, amióta az RWE itt működik, már a kilencvenes években is a konszern magyarországi részesedésszerzésével foglalkozott. Hét éve él itt, összességében pozitívak a benyomásai, csupán a magyar nyelvet érzi rendkívül bonyolultnak.
Szabadidejében szívesen sportol, és kiemelten kezeli a hátrányos helyzetben élők sorsát, a segítségre szorulók támogatását.
– Nagyon fontosnak tartom, és mindenütt hangsúlyozom, hogy a szociális elkötelezettség, a karitatív segítségnyújtás nem csupán egy csekk átadását jelenti – fogalmazott Marie-Theres Thiell. – Ha meg akarjuk érteni az emberek nehézségeit, közelről is meg kell tapasztalnunk a problémáikat. Oda kell mennünk közéjük, és valós munkát kell végezni. Ebben munkatársaink, a vezetők és az igazgatóság tagjai is aktív szerepet vállalnak – emelte ki az ELMÛ-ÉMÁSZ igazgatóságának elnöke.
A Thiell asszony vezetése alatt álló ÉMÁSZ Nyrt. egyebek mellett vezető szerepet vállalt az Észak-Magyarországot sújtó árvizek utáni kárenyhítésben is. Szorosan együttműködnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, az Ökumenikus Segélyszervezettel, a Gyermekmentő Szolgálattal is.
Felsőzsolcán százmillió forintból újították fel a település óvodáját, melyben 300 gyermeket látnak el. A Miskolci Gyermek-egészségügyi Központnak több alkalommal ajándékoztak életmentő műszereket. Az Ökumenikus Segélyszervezet által működtetett Családok Átmeneti Otthonában a cég vezetőivel együtt kifestették és új bútorokkal látták el a konyhákat és étkezőhelyiségeket, pénzbeli adománnyal segítették a tető szigetelését, és a játszótér felújítását. A hátralékkal rendelkező fogyasztók számára adósságkezelő alapot nyitottak, közösen a segélyszervezettel.
Miskolcon a kulturális élet legfőbb támogatójaként is számon tartják az ÉMÁSZ-t: több millió forinttal segítették az operafesztiválok szervezését, a Miskolci Szimfonikus Zenekart, a Herman Ottó Múzeumot és a Miskolci Galériát is.
2011-ben támogatottjaik között volt a Kossuth utcai református templom, a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola, a Selyemréti Általános Iskola, a Fazekas Utcai Általános Iskola, a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda, a Miskolci Állatkert, a DKSK kosárlabdacsapata és Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata is.
Sz. S.
Mint mondja, azóta ismeri az országunkat, amióta az RWE itt működik, már a kilencvenes években is a konszern magyarországi részesedésszerzésével foglalkozott. Hét éve él itt, összességében pozitívak a benyomásai, csupán a magyar nyelvet érzi rendkívül bonyolultnak.
Szabadidejében szívesen sportol, és kiemelten kezeli a hátrányos helyzetben élők sorsát, a segítségre szorulók támogatását. – Nagyon fontosnak tartom, és mindenütt hangsúlyozom, hogy a szociális elkötelezettség, a karitatív segítségnyújtás nem csupán egy csekk átadását jelenti – fogalmazott Marie-Theres Thiell. – Ha meg akarjuk érteni az emberek nehézségeit, közelről is meg kell tapasztalnunk a problémáikat. Oda kell mennünk közéjük, és valós munkát kell végezni. Ebben munkatársaink, a vezetők és az igazgatóság tagjai is aktív szerepet vállalnak – emelte ki az ELMÛ-ÉMÁSZ igazgatóságának elnöke.