Ugrás a tartalomra

Százéves értékek, új kihívások (a 100 éves Andrássy Gyula Szakközépiskola - Nívódíj)

Létrehozva
2012 az Andrássy Gyula Szakközépiskola centenáriumának éve. A jubileum természetesen csak apropó, hogy a város Nívódíjjal ismerje el kiváló oktató-, nevelőmunkájukat.
Az első világháború előtt Miskolc és Diósgyőr ipari fejlődése szükségessé tette a régióban egy ipari szakiskola felállítását. A mai intézmény Magyar Királyi Fémipari Szakiskola néven jött létre, az 1912-es alapító okiratot I. Ferenc József király írta alá.

 – Az iskola alapításától meghatározó szerepet tölt be a régió középfokú műszaki szakképzésében. Elsődleges törekvése mindig az volt, hogy a kor követelményeinek megfelelő, korszerű ismeretekkel és egészséges erkölcsi szellemiséggel rendelkező szakembereket képezzen a környező gazdaság számára – mondta el Kovács János igazgató.

andrassy_igazgato_ml.jpgA képzési profil gyakran változott, hogy rugalmasan reagáljon a környezet kihívásaira.
– Az érettségire épülő szakképzések területén, mechatronikai, gépgyártás-technológiai, CAD-CAM informatikusi, logisztikai ügyintézői szakterületeken oktatunk, a kétéves időtartamú képzések a munkaerőpiac igényeihez igazodnak. A szakmai gyakorlati képzések jól felszerelt műhelyekben, laboratóriumokban folynak – részletezte az igazgató.

Kovács János kiemelte, hogy a 2012/2013-as tanévtől kezdve, az Andrássy Gyula Szakközépiskola és a Bosch szakképzési együttműködésének keretében beindítják az úgynevezett „Bosch osztályokat”. Az egyik ilyen oktatás a négy évfolyamos gépészeti alapozó képzés után mechatronikai technikus szakképesítéssel folytatódik. A másik osztály hároméves, előre hozott szakképzésben, a gyártósori gépbeállító szakmában indul.

– Az iskolarendszeren kívüli képzésben akkreditált felnőttképzési intézményként önköltséges és cégek által megrendelt képzéseket is szervezünk és bonyolítunk – mondta még el Kovács János.

A tárgyi feltételek tekintetében az Andrássy Szakközépiskola a kiemelkedően felszerelt iskolák közé tartozik. A hagyományos gépészeti szakmák oktatásához szükséges, jól felszerelt tanműhelyeket már az 1980-as évek közepétől sikerült kiegészíteni a csúcstechnológiákhoz tartozó CNC forgácsoló gépekkel, majd oktatólaboratóriummal, rugalmas gyártórendszerekkel. A ’90-es évek eredménye a CAD/CAM-laboratórium, a taniroda, a folyamatosan bővülő és korszerűsödő számítástechnikai részleg. Az Andrássyban végző diákok eredményei, a szakmai és sportversenyeken elért helyezései nagyban öregbítik az iskola hírnevét, az ott végzett szakemberek sokoldalú szakmai tudása, „élethosszig” tartó helytállása, műszaki-gazdasági körökben általánosan elismert.

Kovács János igazgató az intézmény jövendője szempontjából fontosnak tartja az értékek megőrzésével együtt az új kihívások hatékony megválaszolását, amelynek eredményeként az Andrássy Gyula Szakközépiskola az átalakuló világban továbbra is meghatározó szerepet játszik a város és a régió műszaki szakképzésében.

Sz. S.