Ugrás a tartalomra

Döntetlen a rangadón

Létrehozva
Rendkívül kiélezett, drámai csatát hozott a vízilabda gyermek II korcsoport Zöld csoportjának miskolci rangadója. A hetedik fordulóban csapott össze egymással a Miskolci Városi Sportiskola I, valamint a Debrecen gárdája. A találkozó 10-10 arányú döntetlennel ért véget. A vasárnapi program is remek találkozókat hozott, a csapatok nem fukarkodtak a gólokkal.
Hogy ki elégedett a bevezetőben említett döntetlennel? Nos, minden bizonnyal a debreceniek, akik így megőrizték minimális, hárompontos előnyüket a táblázaton és 67 ponttal a birtokukban várhatták az újabb mérkőzéseket. A miskolciak neve mögött 64 egység mutatkozott, ők azért sajnálhatták az elszalasztott lehetőséget.
A találkozó úgy kezdődött, mint egy valóságos álom: az első negyedben a hazaiak háromgólos vezetésre tettek szert! A főszerepet Kinga Benjámin játszotta, aki először akcióból talált be a kapuba, aztán a center posztjáról lőtt gólt, majd megúszás után is eredményesnek bizonyult. Elképesztő rajt, de lehet-e vajon ezt folytatni ebben a tempóban, ennyire hibátlan játékkal? Ez a kérdés fogalmazódott meg a Kemény Dénes Városi uszoda lelátóján helyet foglaló érdeklődők fejében.

Nos, kiderült, hogy a sportban előfordulnak ugyan csodák, ugyanakkor velejáró elemként jelentkezik a formaingadozás, a koncentráló készség hibái. A listavezető ugyanis ilyen tekintélyes hátrányban sem adta fel, és5-4-re már a hajdúsági alakulat vezetett. Hétnél a debreceniek 2 gólosra (7-5) növelték vezetésüket, Kinga azonban egalizálta az állást, majd Ladányi Ákos Zsolt ismét a miskolciakat juttatta vezetéshez (8-7).

misi1_pecs_120512_ja.jpg

A végletekig kiélezett csatát hozott a negyedik negyed is. A befejezés előtt nem sokkal ismét a Miskolc érezhette páholyban magát, hiszen az eredményjelzőről 10-9-es állást lehetett leolvasni. Bő egy perc lehetett még hátra a mérkőzésből, amikor Macsi Márton kihasznált egy emberelőnyt, és mivel a hátra lévő hatvan másodpercben nem született újabb gól, a mezőny két legerősebb együttese döntetlennel zárta a hatalmas és izgalmas csatát.

A statisztikai adatokat böngészgetve azonnal szemet szúrt, hogy a hazaiak két emberelőnyös helyzetet is kihasználatlanul hagytak, ezzel szemben a debreceniek nyolcból négyszer eredményesek tudtak lenni. Az is érdekes, hogy a miskolciak nem dobhattak büntetőt, a hajdúsági alakulatnak viszont kettőt is megítélt a játékvezető.

- Szenzációs, ugyanakkor rendkívül színvonalas találkozót vívott egymással a két együttes – kommentálta a lefújást követően a látottakat Cretiu Liviu, a miskolciak szakvezetője. – Mi nagyon jól kezdtünk, hiszen megugrottunk három góllal, de a folytatásban a debreceniek is szert tettek kétgólos előnyre. Változatos játék alakult ki, és noha korábban már vertük meg a hajdúságiakat, most mégis azt mondom, hogy igazságos eredmény született. A lefújás után gratuláltam a debrecenieknek is, a saját csapatom pedig csaknem úgy játszott, ahogyan azt elképzeltem. Ennyit tudunk, jogos az elégedettség, büszke vagyok a srácokra! Azt is el kell mondani, hogy a nyitányon a kicsik, vagyis a Miskolc II is kitett magáért, hiszen húsz góllal terhelte meg a Marosvásárhely kapuját.

misi1_pecs_120512_ja_13.jpg

Eredmények: Kolozsvár – Debrecen 4-7 (1-3, 1-0, 1-2, 1-2). Miskolc II – Arad 9-13 (2-4, 1-3, 3-2, 3-4). Pécs – Nagyvárad 4-9 (1-3, 0-3, 2-1, 1-2). Debrecen – Miskolc I 10-10 (0-3, 5-2, 2-3, 3-2).
Debrecen – Marosvásárhely 29-4 (8-0, 4-1, 8-3, 9-0). Kolozsvár – Pécs 12-8 (4-2, 1-3, 5-1, 2-2). Astra Arad – Nagyvárad 12-10 (1-3, 3-3, 3-2, 5-2). Marosvásárhely – Miskolc I 8-26 (0-4, 1-9, 4-6, 3-7). Miskolc II – Kolozsvár 4-6 (1-1, 1-1, 0-1, 2-3). Pécs – Debrecen 3-13 (2-6, 0-1, 1-3, 0-3).

D. L.
Fotó: Juhász Á.