A szervezők megnyugvással konstatálták, hogy a meteorológiai jelentésből szeles időjárást olvashattak ki. Boros Ferenctől, a verseny, felelős rendezőjétől megtudtuk, hogy a vasárnapot csak amolyan biztonsági tartaléknak tekintették, és mint kiderült, nem is volt szükség a kettesszámú forgatókönyvre.
Megtudtuk, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vitorlás szezon idénynyitóján csaknem húsz induló merészkedett ki a tó vizére. A küzdelmeket a következő hajóosztályok képviselőinek rendezték meg: Optimist, Sikló, Sikló 4,7, Kalóz, Finn.
– Öt futamot terveztünk és valamennyit sikerült is lebonyolítani. Rendkívül kedvező szélviszonyok mellett tudtunk vitorlázni, ennél jobb idénykezdetet elképzelni sem nagyon lehetett – vonta meg a mérleget Csorba Dávid, a versenybíróság elnöke.
Hlavnyai László emlékére egyébként minden évben megrendezik ezt a viadalt. A MÉMTE (azóta megszűnt) vitorlás szakosztályának az egykori elnökéről van szó, aki nagyon sokat tett a sportág népszerűsítése érdekében. Õt tartják a Mályi tavi vitorlázás megteremtőjének. Fáradtságot nem ismert, azért dolgozott, hogy a miskolci, borsodi sportbarátok minél többen használják ki a megyeszékhelyhez közeli tó kínálta lehetőségeket. Versenyek sorát szervezte, és tehetséges sportolók sorát nevelte.
– Néha előfordultak erősebb szélbefújások, de ez nem zavarta meg a hajók legénységét – folytatta Csorba Dávid. – Az évadnyitó előtt megkoszorúztuk a tavat, és ezzel jelképesen is megnyitottuk a szezont. Hamarosan nemzetközi megmérettetésre utazunk, ugyanis az MMVSC meghívást kapott Szlovákiából. Sirava mellett május 26-án, és 27-én rendeznek nemzetközi versenyt, és azon képviseltetjük magunkat. Ez egy új kapcsolat, reményeink szerint mindkét fél profitálhat majd belőle.
Eredmények. Finn: 1. Boros Ferenc (MMVSC), 2. Mislei (Justitia), 3. Boros A. (MMVSC). Kalóz: 1. Demjén Sándor, Tóth Péter (Justitia), 2. Papp T., Górász A. (Justitia), 3. Mecser, Molnár (Justitia). Sikló: 1. dr. Bödör Gergely (Justitia), 2. Papp Á. (Justitia), 3. Melcher Z. (MMVSC). Sikló 4.7: 1. Földi Zsófia (MMVSC), 2. Pusztai (MMVSC), 3. Balázs (MMVSC). Optimist: 1. Melcher M. (MMVSC).
D. L.