– Szüleim pedagógusok voltak. Erős hivatástudat jellemezte őket, ami egészen korán hatott rám is, mindig tanár akartam lenni – mondja Bánfalvi Ágnes, aki 1981-ben kezdte pályáját. Edelényben végezte a gyakorlótanítást, majd a mai Baross Gábor Szakközépiskolába került. Ottani kollégáitól sokat tanult a nevelésről, fegyelmezésről, s arról, hogyan kell bánni a fiatalokkal.

Bánfalvi Ágnes több mint húsz éve tanít, ám még ma sem tartja magát tapasztaltnak, hiszen véleménye szerint a világ folyton változik. Egykori magyartanára, Kovács Ferencné még ma is támasza, szakmai tapasztalatára, tanácsaira számíthat.
A magyar-történelem szakos oktató, aki két kötelező tantárgyból is felkészíti a végzős diákokat, igazi szerelme az irodalom, a történelem, József Attila, II. Rákóczi Ferenc, legkedveltebb miliője pedig az Avasi Gimnázium.
– Az Avasiban minden álmom valóra válthatom. Ünnepi műsorok, Avasi gálák sorát rendeztem meg. Sok pozitív visszajelzést kapok az igazgatótól, a kollégáktól, emiatt nem fáradok el, a gyerekek között pedig mindig meg tudok újulni – emeli ki Bánfalvi Ágnes, aki egykor diákjaival is tartja a kapcsolatot, hiszen többen magyartanárként helyezkedtek el.
Kiss J.
Fotó: Juhász Á.