1992. május 8.-án, Miskolcon az Erzsébet kórházban két orvos, Görgényi László és Liptovszki József alapította meg azoknak a betegeknek a gyógyulását, rehabilitációját segítő ILCO klubbot, akik a hasfalon létrehozott mesterséges bélkivezetéssel kényszerülnek élni. Akkor 25 embert fogott össze a klub, melynek mára már 252 fő a taglétszáma.
Görgényi László azt mondja, abból a társadalmi igényből alakult ki a klub, hogy ezek a sztómával élő emberek is élhetnek minőségi életet akkor, ha megteremtik számukra a megfelelő egészségügyi feltételeket. Ezért hozták létre ezt a klubot, hogy itt rehabilitációjuk, gondozásuk, problémájuk megoldása történjen.
A görömbölyi Közösségi Házban tartott összejövetelen elhangzott, hogy ennél a betegségnél, miután jelentősen megváltoznak az életkörülmények, nagyon fontos a család és környezet szerepe is, de a megelőzés, a szűrések rendszeressége is fontos tényező. Hazánkban 14-16 ezer sztómás beteg él.
A klub fennállása 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen részt vett az országos szövetség, örökös – tiszteletbeli elnöke, Horváth Gyula is, és még Kaposvárról is érkeztek vendégek. Az ünnepi találkozón a Miskolci Nemzeti Színház művészei adtak műsort.
minap.hu