Ugrás a tartalomra

Miskolcon készül a válogatott

Létrehozva
Hétfőtől Miskolcon edzőtáborozik a felnőtt magyar női kosárlabda-válogatott. Az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő nemzeti együttes júniusban tétmeccsen is pályára lép a Generali Arénában.
Május 9-én, szerdán kezdte meg a felkészülést a felnőtt női kosárlabda-válogatott a június-júliusi Európa-bajnoki selejtezőkre. Szlovákiában, Poprád mellett erőnléti alapozással „melegített” ©tefan Svitek szövetségi kapitány csapata, majd hétfőn Miskolcra érkezett, ahol egy hetet készül a megmérettetésekre. Az edzések mellett két felkészülési mérkőzés is vár a válogatottra: pénteken Miskolcon, a Generali Arénában, másnap pedig a felsőzsolcai sportcsarnokban mérkőznek meg Hollandiával.

A labdás edzéseket a Generali Arénában kezdte meg a csapat hétfőn, ahol először az új tréner támadási és védekezési alapelveivel ismerkedtek meg a játékosok.

kosar-edzes-120514ml_04.jpg

Bodrogváry Iván, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára portálunknak elmondta, új impulzusokat adhat a csapatnak Stefan Szvitek; a tréner érkezése egyben remek alkalmat ad arra, hogy kitörjenek a szürkeségből.

– Azért választottuk a felkészülés egyik helyszínéül Miskolcot, mert itt játsszuk a portugálok elleni Eb-selejtezőt. Egyébként is „kosaras városba” érkeztünk, szeretünk itt lenni – indokolta a választást Bodrogváry Iván. – Mivel 2015-ben Magyarországon rendezik az Eb-t, s házigazdaként nem kell selejtezőt játszanunk, nagyon fontos, hogy kijussunk a jövő évi kontinensviadalra a mérkőzések miatt – hangsúlyozta.

kosar-edzes-120514ml_10.jpg

A szövetség elöljárója szerint több szempont is a hollandok mellett szólt az edzőpartner kiválasztásánál.
– Kemény, „rakkolós” csapat. Tavaly már játszottunk ellenük, akkor jó benyomást tettek ránk, s mivel ők is elkezdték már a felkészülést, jó mérkőzéseket vívhatunk velük – emelte ki a főtitkár.

Az együttes egy hónap múlva visszatér a borsodi megyeszékhelye – immár tétmérkőzésre. A magyarok június 20-án (délután 5 vagy 6 órától) a portugálokat fogadják Európa-bajnoki selejtezőn.

A megyei program:

5. 14-től: miskolci edzőtábor
5. 18. péntek: felkészülési mérkőzés, Magyarország – Hollandia, Miskolc, Generali Aréna, 17.00.
5. 19. szombat: felkészülési mérkőzés, Magyarország – Hollandia (jótékonysági mérkőzés, Felsőzsolca, 13.00.
6. 20. szerda: Eb-selejtező, Magyarország – Portugália, Miskolc, Generali Aréna

A luzitánok mellett a fehéroroszok, Izrael és Ukrajna ellen lépnek majd parkettre a magyar lányok.

Soós P.
fotó: Mocsári L.