Ugrás a tartalomra

MSZP: virtuális megyei önkormányzat

Létrehozva
A szocialista politikusok szerint a közigazgatási reform nagy vesztesei a megyei önkormányzatok, amelyek tevékenysége véleményük szerint gyakorlatilag virtuálissá vált. Mint egy fórum, bármit megvitathatnak, de nincs döntési jogkörük.
Visszatekintéssel kezdte a hétfői sajtótájékoztatót Lukács András, a megyei közgyűlés MSZP frakciójának a vezetője, aki 2010 tavaszától kommentálta a történteket: – 2010 tavasza a remény (utólag kiderült illúziók) ideje, amikor arról volt szó, az új kormány rendbe teszi az önkormányzatok helyzetét. Õsszel jött a kijózanodás. Az elmúlt év pedig az önkormányzatiság fekete éve lett, az erős vármegyék kiüresedtek. Az intézményhálózat a vagyonnal együtt átkerült az állam kezébe.

Ezen túlmenően Lukács András, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés vezetését is bírálta, amely példájaként a pénzügyi gazdálkodást említette. Az elmúlt évi költségvetést 470 millió mínusszal tervezték eredetileg, ami 1 milliárdra módosult és 2,5 milliárdra „teljesült”, pedig közben 577 millió forint úgynevezett önhiki támogatást is kaptak, tehát valójában 3,1 milliárd forint mínusszal zárták 2011-et, ami csúcsteljesítmény a maga nemében. Ezen kívül nehezményezte Lukács András az 530 millió forintos vagyonvesztést. A megyei intézményrendszer elmúlt évi átszervezését pedig teljesen feleslegesnek nevezte, mivel még a végére se értek, mikor átvette az állam…

– Nem látjuk a megyei önkormányzat feladatát. Döntési kompetencia nélküli vitafórum – vont mérleget Lukács András, aki ezek alapján virtuálisnak titulálta a megyei önkormányzatot.

Kormos Dénes frakcióvezető-helyettes szerint a kormány magára hagyta az önkormányzatokat, a megyében élőket. A megyei önkormányzat legutóbbi ülésén megvitatott közbiztonsági előterjesztéssel kapcsolatban stagnálónak nevezte a bűnügyi helyzetet. Az viszont aggasztja, hogy nőtt a lopások száma, ezen belül is első sorban az élelmiszereké, ami az olvasatában az elszegényedésre utal. Szólt a kényszervállalkozók nehéz helyzetéről, valamint a jól képzett szakemberek elvándorlásáról. A folyamatokra nincs befolyása a megyei önkormányzatnak, ezért is vált virtuálissá a tevékenysége…

Cs. L.