Ugrás a tartalomra

Országos elődöntő Miskolcon

Létrehozva
Miskolc lesz a házi gazdája a kosárlabda diákolimpia V korcsoportos fiú együttesek országos elődöntőjének. Az eseményre május 18-án, pénteken kerül sor, és a küzdelmekben négy együttes indul majd harcba a minél előkelőbb helyezés megszerzése érdekében.
A szervezők az országos döntőt többek között a kosárlabda sportág népszerűsítésére használják fel, de természetesen ugyancsak fontos, hogy versenylehetőség biztosítsanak az oktatási intézményekben tanuló diákok részére. Ugyancsak lényegesnek tartják az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítését, segítve ezzel a kosárlabda utánpótlás nevelési rendszerét. Nos és természetesen, perdöntő, hogy az országos elődöntő győztes csapata részvételi jogosultságot szerez az országos döntőn való indulásra.

Az országos elődöntőt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács rendezi – tudtuk meg Füstös József titkártól, aki azt is elmondta, hogy május 18-án, pénteken, 10 órától csatáznak a résztvevők. A mérkőzéseknek a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium tornacsarnoka ad otthont.

A versenybíróság elnöke Pázsitka Ferenc, a Megyei Kosárlabda Szövetség JB tagja, titkára Sztrakovics István, a Megyei Kosárlabda Szövetség JB tagja lesz. Teljes a mezőny is, ezek szerint a csatározásban a következő együttesek vesznek majd részt: a megyei/budapesti bajnokságok első, illetve második helyezett csapatai. A kiírásban szerepel, hogy alacsonyabb korcsoportú tanuló felversenyezhet egy korcsoporttal feljebb és visszaversenyezhet saját korcsoportjába is. Az V korcsoport versenyén így az 1995-1996-1997-1998-ban született tanulók szerepelhetnek.

Egységes lesz az igazolás: diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén az oktatási intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja).

A csapatlétszám: 10 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Csapatonként 10 játékos szerepeltethető, az a 10 fő, akiket az első mérkőzésük jegyzőkönyvébe beírtak. Kevesebb beírt játékos esetén a mérkőzés közben játékost a jegyzőkönyvbe beírni nem szabad.

Örömteli, hogy megyénket, pontosabban Miskolcot is képviseli majd csapat a tornán. A mezőny a következő: 1. I. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc (testnevelő tanár: Molnár Attila, Szemes Antal), 2. Dobó István Gimnázium Eger (Mérkőy Tibor), 3. I. Krúdy Gyula Gimnázium Nyíregyháza (Kovács Tibor), 4. II. Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba (Bárdos Tibor).

Az országos elődöntőben a négy csapat egynapos versenyen dönti el a helyezések sorsát. Helyszíni sorsolás után két összecsapásra kerül sor, majd a vesztesek a harmadik, a győztesek pedig ez első helyért lépnek pályára. Az országos elődöntő I-III helyezett csapatai érem, valamennyi csapata oklevél-díjazásban részesül. A játékidő 4x10 perc.

D. L.