A felsőoktatási intézmények új térképét mutatta be a miskolci egyetem rektora a múlt heti konferencián. Az ország északi részén ez a három intézmény alkotja majd az öt vidéki pólus egyikét. Az átszervezés egyik célja, hogy megszüntesse a rendszerben a párhuzamosságokat, vagyis hogy ne legyen azonos képzés egymáshoz közeli intézményekben.
Úgy tudjuk, hogy az egri Eszterházy Károly Főiskola szándékai szerint integrálná a Sárospataki Főiskolai Kart, és a művészeti és pedagógusképzés központja lenne. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektora azt nem tudja elképzelni, hogy a Miskolci Egyetem irányítaná a két főiskolát, de azt igen, hogy az intézmények együtt dolgozzanak és pályázatokat nyújtsanak be.
Magda Sándor hozzátette, azt kellene letisztázni a minisztériumnak, hogy ne legyenek párhuzamos képzések az egy pólusba tartozó intézményeknél. Véleménye szerint például nem kellene engedélyezni, hogy turizmus-vendéglátás legyen Miskolcon, Egerben és Gyöngyösön is, hanem csak ott, ahol van tancukrászda, tankonyha, tanszálloda, vagyis minden feltétel adott.
Patkó Gyula szerint a kormány és a rektorok is tudják, hogy Miskolcnak fontos szerepe van a régió felzárkóztatásában, ezért az egyetem a jövőben is megőrzi majd vezető szerepét a régióban. Azt pedig nem tervezik, hogy a képzéseket költöztetnék el Miskolcról.
Mint mondja, a Miskolci Egyetem középiskolai tanárokat képez, az egri főiskola általános iskolai tanárokat képzett évszázadokig, Gyöngyös erőssége pedig a mezőgazdasági képzés. Valószínűnek tartja, hogy lesz racionalizálás, de nem gondol arra, hogy sürgős költöztetésről lenne szó.
A jövőben a felsőoktatás finanszírozásakor nem az intézmények, hanem a pólusok kapják majd a támogatást, annak érdekében, hogy hatékonyabban használhassák fel a forrásokat. Az intézmények júniusban készítik el azokat a terveket, amelyek a szervezeti átalakítás részleteiről szólnak. A felsőoktatási pólusok leghamarabb 2013-ban alakulhatnak meg.
Istenes Zs.