Május 9-én szakmai találkozót szervezett Marosi Ágnes és Éliás István, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Képzési Központ koordinátorai a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeumban azzal a céllal, hogy az iskolai és múzeumi szakemberek műhelybeszélgetés keretében ismertessék és egyeztessék tapasztalataikat a további hatékony együttműködés érdekében.
Lénárt Györgyné igazgatónő „Speciális nevelési igények a Martin János Szakképző Iskola tanulói körében” című előadása betekintést engedett a sokrétű pedagógiai munkába, amely differenciálásra épített módszertani sokszínűségével a hátrányos helyzetű emberek életesélyét tudja növelni. Az előadásból kitűnt, hogy az intézmény nagy hangsúlyt fektet a nyitott oktatási környezetre, valamint az együttműködésekre, amelyek sorában előkelő helyet kap a múzeumpedagógia is. Lénárt Györgyné igazgatónő azt is bemutatta, miképp is szervezik a múzeumpedagógiai foglalkozásokat, amelyet Juhász Krisztina kapcsolattartó-tanár aktív közreműködése segít.
Az előadást követően a múzeumok és kiállítóhelyek munkatársai számoltak be a csoportok fogadásának gyakorlatáról: Sugár Edit a Miskolc Városi Szabadidőközpont, Mikita Gábor és Vass Nóra a Színháztörténeti és Színészmúzeum, Molnár György a Teletár, Marosi Ágnes a Herman Ottó Múzeum, míg Éliás István a Miskolci Galéria részéről ismertette az eddigi, intézményspecifikus tapasztalatokat.
A találkozón az előzmények összegzésén túl a közös munka továbblépési lehetőségei is szóba kerültek. A múzeumi szakemberek a következő tanévtől a múzeumi foglalkozásokat szorosan beépítik az iskolai oktatás projektjeibe. Ennek érdekében a diákok tanárai és a múzeumpedagógusok együtt tervezik meg, hogy melyik projekttémához milyen múzeumi tartalmakat tudnak rendelni. A projekttartalmak és az előzmények ismeretében célirányosabb lehet a múzeumi kínálat kialakítása, a közösen átgondolt múzeumi foglalkozás hatékonysága és ennek eredményeképp az iskolai foglalkozások eredményessége.
A Martin János Szakképző Iskola felajánlotta, hogy olyan szakmai napot szervez a múzeumpedagógusok számára, ahol a gyógypedagógus kollégák ismertetik az egyes értelmi, testi, érzékszervi és egyéb fogyatékosságok jellemzőit, ezzel segítve a kommunikációt a fogyatékkal élőkkel.
minap.hu