Ugrás a tartalomra

ÁSZ: szemléletváltás a közpénzek felhasználásában

Létrehozva
Domokos László szerint szemléletváltásra van szükség a közpénzek felhasználásában, a hangsúlyt a hatékonyságra és az értékteremtésre kell helyezni.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke ezt kedden Budapesten fogalmazta meg azon a sajtótájékoztatón, amelyen a számvevőszék által rendezett, az Államadósság és gazdasági növekedés című konferencián elhangzott előadások főbb tanulságait ismertette.
    
Magyarország 2004 óta az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alatt áll, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hagyományos megoldásokkal csak azok az országok tudtak kikerülni az eljárás alól, ahol jelentős növekedést ért el a gazdaság - közölte.
    
Mivel Magyarország - főként a világgazdasági tendenciák miatt - csak szerény gazdasági bővüléssel számolhat a következő években, a közkiadásoknál, a közpénzek felhasználásában is a nem hagyományos megoldásokat, intézkedéseket kell előtérbe állítani - tette hozzá.

MTI