A belső vita még tavaly, karácsony és szilveszter között pattant ki, amikor az ÉMÁSZ megelégelte a felhalmozódott több tízmillió forintos tartozást és lekapcsolta a villamos áramot. Ezt követően felgyorsultak az események, az ipari park és a szolgáltató megállapodott az adósság rendezéséről, majd visszakapcsolták az áramot – a vita viszont csak erősödött a felek közt. Az Ipari Park vezetése élén személycsere történt, a probléma azonban, mint kiderült, maradt. Már a télen is bizonyos korlátozó intézkedéseket helyezett kilátásba az ipari park vezetése (legalább kettő, kisebb céget le is kapcsoltak a villamos hálózatról), információnk szerint pedig most pedig, aki nem írta alá az új, emelt díjas szolgáltatói szerződést, azt nem engedik be gépjárművel a telephelyére.
– A gyártelepen működő vállalkozások szám szerinti többsége (nem vagyon arányos!) nem írta alá a szerződést mivel olyan költségeket tartalmaz, amely egy havi részletéből rendezhető lenne az adott szolgáltatás az egész évre. Most pedig gazdasági kényszerrel akarnak rávenni minket olyanra, amit nem akarunk. Korlátozták a gyártelepre belépést. Konkrétan előfordult, hogy nem engedték be a nyersanyagot szállító teherautót – jellemezte a kialakult helyzetet Ablonczy Attila, az Ablonczy Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A vita tárgya a közös költségek, például a portaszolgálat díja. Mint Ablonczy Attila megjegyezte, egyszeri beruházással kiépíthető lenne az elektronikus beléptetési rendszer, a működtetése pedig minimális költségekkel járna. Elmondása szerint fel is ajánlotta az ipari parkban meghatározó részesedéssel bíró Lech Zaciera lengyel származású üzletembernek, hogy átveszi az ipari park működtetését és garanciát is vállal az eredményes üzemeltetésre, amiből persze nem lett semmi.
A forgalom korlátozását követően birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek az önkormányzatnál a jogaikban sértve érzett vállalkozások.
– A birtokvédelmi határozattal kapcsolatban köszönöm a jegyző úr gyors fellépését, ami életmentő számunkra. A kézhezvételtől számított három napon belül lép hatályba. Amennyiben nem tesznek eleget ennek, és nem engednek be minket, akkor a határidő lejártával visszamegyünk a hivatalba és kérjük a végrehajtatását, amelyet akár rendőrségi erővel is biztosítani kell. Felmerült a kapu blokád alá vétele is, de semmiképpen ne tegyen senki se ilyet. Aki fizet, tiszteljük meg azzal, hogy bemehet, nem jókedvében fizet – figyelmeztetett Ablonczy Attila, akinek tudomása szerint van olyan cég amelynek 30 millió forintos kártérítési igénye van.
Természetesen megkerestük a másik felet is, vagyis a DIGÉP Ipari Park kft-t.
– A tagok többsége megszavazta az általunk javasolt díjakat. Azaz egészen pontosan tulajdonosi arányban 83 százalék szavazta meg, 17 százalék pedig nem. A döntés azonban rájuk, a kisebbségre is kötelező. A felmerülő költségeket valakinek ki kell fizetnie. Ezt pedig csak úgy lehet, hogy szétterítjük a tulajdonosok közt – reagált az ellenvéleményre Somogyi József, a DIGÉP Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója. Rákérdeztünk a korlátozások életbe léptetésére is, amelyet az ügyvezető is megerősített. Ennek alapján a szolgáltatói szerződést alá nem író cégekhez nem lehet gépjárművel behajtani. Gyalogosan viszont közlekedhetnek, tehát tudnak dolgozni. Mint elmondta, ezt a későbbiekben sem kívánják a korlátozni. A kényszerintézkedést azzal indokolta Somogyi József, hogy ki kell kényszeríteni minden cégből a közös költség fizetését, egyébként nem működtethető az ipari park. A többség elfogadta a szolgáltatási árakat, tehát az ügyvezető olvasatában reális összegről van szó.
Felhívta arra is a figyelmet, hogy minden híreszteléssel ellentétben az út az ipari park tulajdonában van, amely használatáért díjat kérnek (tehát nem a belépést korlátozzák, hanem a belső út használatát, amely nyilván a kapunál kezdődik). Az ipari park által életbe léptetett korlátozás Somogyi József szerint kiállja a jogi próbát.
Elképzelhető, hogy évekig elhúzódó pereskedés lesz a vita vége.
Cs.L.