Ugrás a tartalomra

Mélyül a cseh gazdasági recesszió

Létrehozva
Egyre mélyebb recesszióba süllyed a cseh gazdaság, a statisztikai hivatal kedden nyilvánosságra hozott előzetes adatai szerint az idei első negyedévben éves szinten, illetve az előző negyedévvel összehasonlítva is 1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP).
Az adat meglepő, mert a helyi gazdasági elemzők általában mérsékelt növekedésre számítottak.

A statisztikai hivatal indoklása szerint a GDP csökkenése bizonyos mértékben annak következménye, hogy két, általában stabil összetevő rendkívüli módon alakult az utóbbi hónapokban. A pénzügyek és a biztosítás terén csökkent a bruttó hozzáadott érték a nyugdíjalapoknál és a biztosítótársaságoknál. A másik összetevő a dohánytermékek forgalmi adójából származó bevétel visszaesése. Ez annak következménye, hogy az emberek a tavalyi utolsó negyedévben tartalékokat vásároltak, miután tudták, hogy januártól emelkedik az áfa.

A cseh gazdaság tavaly éves szinten 1,7 százalékos növekedést ért el - erősítette meg ugyanakkor a statisztikai hivatal a végleges adatok alapján.  
   
A tavalyi utolsó negyedévben éves szinten 0,5 százalékkal emelkedett a GDP, az előző negyedévvel összevetve viszont 0,3 százalékos visszaesést mutatott ki a statisztikai hivatal. Miután a visszaesés már két negyedévet érint, ez azt jelenti, hogy a cseh gazdaság a tavalyi év végén recesszióba süllyedt. Az idei első negyedév előzetes adatai azt jelzik, hogy a cseh gazdasági recesszió elmélyült - mutatnak rá az elemzők.

MTI