Magyarországon első alkalommal 2011. május 21-én szervezték meg a TeSzedd! önkéntes hulladékgyűjtési akciót, melynek keretében országszerte több mint tízezer önkéntes –160 ezer magánszemély, 156 vállalat, 403 civil szervezet, valamint 551 közintézmény –, 1500 helyszínen, 12.000 zsák szemetet szedett össze.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a Belügyminisztériummal, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséggel közösen idén is várja a vállalatok, önkormányzatok, iskolák, civil szervezetek, továbbá egyéni önkéntesek jelentkezését, hogy június 2-án, szombaton együtt tisztítsák meg a köztereket és a környezetet a hulladékhalmoktól.
Miskolcon öt helyszínen – Majális park, Szentpéteri kapu, Hejőcsaba, Miskolctapolca-Görömböly, Bogáncs utca – várják az önkénteseket, akik a www.teszedd.hu weboldalon jelentkezhetnek az akcióra május 30-ig. Eddig Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 6500-an, míg országosan 24253-an regisztráltak. Idén az egyéni mellett csoportos regisztráció is lehetséges. Az egyéni jelentkezőket a megadott e-mail címen tájékoztatják arról, hogy a lakásához melyik a legközelebb eső szemétszedési pont, ahová az akció napján várják.
Az esemény nagykövete Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében Eperjesi Erika, a Miskolci Nemzeti Színház magánénekese.
– Nagy örömmel fogadtam el a felkérést, egyben üdvözlöm az akció megszervezését. A kezdeményezés lehetőséget ad arra, hogy környezetvédelemre neveljük az embereket, felkeltsük a figyelmüket, tudatosítsuk bennük élőhelyünk tisztán tartásának fontosságát. Ha az akciót követően néhány ember meggondolja, hova teszi a hulladékot, akkor már sikert könyvelhetünk el – mondta Eperjesi Erika.
Az akcióban kiemelt szerepet vállalnak a Belügyminisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium területi szervezetei: az Észak- magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉM-VIZIG), az Észak- magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, a Nemzeti Környezetügyi Intézet Észak-magyarországi kirendeltsége, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Heves Megyei Polgárőr Szövetség és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség.
A kezdeményezés sikeres előkészítése érdekében munkabizottság alakult, amelynek tagjai a fent említett szervezetek. Előzetesen összeállítottak egy hulladéktérképet, mely közel 110 helyszínen mintegy 150 köbméter illegálisan lerakott hulladékot jelöl.
Rácz Miklós, az ÉM-VIZIG igazgatója kiemelte, az lenne a legnagyobb siker, ha jövőre kevesebb szemetet kellene összeszedniük az akció keretében, hiszen az azt jelentené, idén jól dolgoztak.
S. P.
Fotó: M. L. – archív