Húsz évad családi műfajban – Interjú Szabó Attilával

– Ez volt az első miskolci évada. Milyen tervekkel érkezett egy éve?
– A bábszínháznak szerintem mindig egy missziót kell teljesítenie. A köztudatban úgy él ma is a bábszínház, hogy ott kizárólag gyerekek számára élvezhető előadások jönnek létre. Ez részben igaz. Ugyan a célközönségünk az óvodás, kisiskolás korosztály, ám az előadások gyakran olyan vizuális, művészeti, jelentéstartalmi többlettel rendelkeznek, ami már magasabb szinten csapódik le, értő közönség kell hozzá, így a bábszínház családi műfaj.


Szabó Attila is közönségbarát bábszínházért dolgozik

– Hogyan választották ki a bemutatott darabokat?
– Nagyon sokszínű műfaj ez, így a bábművészet keresztmetszetét szerettük volna nyújtani a közönségnek. A hagyományos, paravános játéktól, a marionettes, a tárgyjátékos bábszínházat egyaránt, illetve a videotechnika is megjelent az évad során. Ezek a műfajok egyedül is megállják a helyüket, de sokszor keveredett is, összművészeti hatást elérve.

– A teljes palettát szerették volna felvonultatni…
– Igen. Az évad első bemutatója a Gőgös Gúnár Gedeon volt, amiben stilizált marionettek jelentek meg, amelyeket a bábosok jelenléte erősített. A vásári bábszínházhoz közelítő előadás volt, klasszikus kesztyűbábos, paravános bemutató, a Bőgős fia meg az ördögök. A népmese feszességét, lüktetését, dinamikáját fogalmaztuk meg. Következő volt PomPom és a Hófehérke, amelyek ugyanazt a rendezői látásmódot tükrözték: színházi keretben, színészek által megteremtett világban jelenik meg a bábszínház. A Rigócsőr király kilépést jelentett, hiszen a musical jól bevált, kedvelt sajátosságait ötvöztük a hagyományos bábszínházzal.



 – Az élő színészek jelenléte nem veszi el a bábszínház varázsát a gyerekekből?
– Régi törekvés, szinte kötelező, hogy a bábszínház leleplezze magát. Nem bújunk el. Kettős látásmódot, érzékelést követel meg ez a nézőtől. Egyfelől figyel a bábok világára, másfelől figyelnie kell a bábszínész érzéseit, hangját, hangulatát, hiszen a báb csupán egy állapotot jelenítenek meg, érzelmi hullámázásait a színművész jeleníti meg, erősíti.



– Az informatika folyamatosan, intenzíven köti le a gyerekek figyelmét. Nem veszti el a bábszínház a közönségét?
– A színpadi jelenlétnek, a közösségformáló erőnek, ami csak a színházban jelenik meg, nem lehet riválisa semmilyen technikai eszköz. Az elmúlt évek tapasztalata, hogy inkább az óvodások érzik magukénak a bábszínházat, de szeretnénk nyitni, s a pedagógusokkal közösen a kisiskolásokat is szórakoztatni. A szülőknek és oktatóknak el kell hinniük, hogy a bábszínház nem „dedós”, meghitt, könnyed szórakozást kínálunk. Közönségbázisunkat a szervezett csoportok képezik, ám a vasárnapi előadásokon, nem szervezett programokon szép számmal jelennek meg a családok. Továbbra is érdeklődő a közönség. Ebben az évadban kétszáz feletti előadásunk volt, amit huszonnyolcezer néző látott.

– A kultúra iránti érdeklődés csökkenése a bábszínházat nem érte el?
– Természetesen mi is érezzük a jelenlegi helyzet súlyát, ám azt kell, mondjam, felfelé ívelő úton halad a bábszínház. Évekkel ezelőtt, még Tulipán Gábor idejében kezdődött a felívelés. Kiszabadulta a bábszínház a korlátai közül. Szerencsés helyzetem volt, hiszen egy működő, jól működő szekérre ülhettem fel, nem én jelöltem ki az útirányt. Tartanom kell ezt a progresszív vonalat.



– Milyen utat jelölt ki Tulipán Gábor?
– A nyitottság a legfontosabb. A közönségre való fokozott odafigyelés. Tulipán Gábor kezdeményezte a közvélemény-kutatást. Az évad összeállítása előtt mindig megkérdezte azokat, akiknek szánta, s ettől ma sem térünk el. Közönségbarát színházat szeretnénk ma is.



(Fotóink a Csodamalom Bábszínház évadzáró előadásán készültek vasárnap délelőtt.)

Kiss J.
fotó: Mocsári L.