Kevesen tudják, de a jezsuiták, – első sorban a portugálok – aktívak voltak a középkorban az európai, japán, kínai kapcsolatok felvételében. Azonban a magyar jezsuiták is képviseltették magukat a távolkeleten. Kína északi részén, Tamingban működött a magyar jezsuita rendtartomány egyetlen külmissziója. Magyar jezsuiták 1924-től 1947-ig tevékenykedtek az 1936-ban önállósított és a magyar rendtartományhoz csatolt missziós területen. Hitbuzgalmi tevékenységük mellett tanítottak, gyógyítottak, így folytatták azt a több évszázados missziós hagyományt, amely a két civilizáció egymásra találásának, kölcsönös megismerésének egyik fontos eszköze volt. Most az ELTE Konfuciusz Intézet jóvoltából a kínai kultúra érkezett vendégként Miskolcra, egészen pontosan a Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba.
– A mai globalizált világban eltűnnek a távolságok. Magyarok is utazhatnak Kínába és kínaiak is Magyarországra. Megjelentek a kínai befektetők is hazánkban, itt Borsodban is, például Kazincbarcikán. A közös munkához fontos, hogy bizonyos szintig megismerjük egymás nyelvét, kultúráját – érvelt a magyar-kínai kapcsolatok fontossága mellett Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatója. Érdeklődésünkre örömmel válaszolta, hogy a magyarok nagyon nyitottak Kína iránt, egyre többen tanulják a nyelvet is.
Az intézet szervezésében diákok és felnőttek közösen, több, mint öt ezren tanulják a nyelvet 5 egyetemen (néhány hónapja nyitott a Miskolci Egyetem is ebbe az irányba), 8 gimnáziumban valamint egy általános iskolában. Azt is elárulta Hamar Imre, hogy szeptembertől a miskolci jezsuitában is beindul a fakultatív kínai nyelvi képzés. Kína nagy ország, sok eltérő dialektussal. Az államgépezet nyelve hagyományosan a mandarin (Kína, Tajvan, Malajzia és Szingapúr hivatalos nyelve), Hamar úr is ezt beszéli, s ezt tanulják világszerte az idegen anyanyelvűek, kisebb, nagyobb sikerrel.
Beszélgetésünk közben több tucat diák érkezett az iskolai ebédlőbe, ahol Hamar Imre nagy átéléssel tartott előadást a hagyományos kínai teafogyasztás rejtelmeiről. Elárulta, hogy a kínaiak az európaiakkal ellentétben se cukrot, se mézet, se tejet, főleg pedig citromlét nem adnak a teához, hanem üresen isszák, így lehet igazából élvezni a tea ízét. Nem is forrázzák, vagyis nem forrásban lévő vizet öntenek a tealevelekre, hanem fajtától függően 70-92 fok közöttit. Először is a dobozból kivett teát szavaival élve megtisztítják, vagyis leöntik vízzel, amit kiöntenek, majd ezt követően jön az említett hőmérsékletű víz, amiben 2-3 percig áztatják, majd pici csészéből fogyasztják a teát. Természetesen nem csak beszéltek a teáról, hanem két kínai és egy magyar segítője közreműködésével jázmin és fekete (a kínai neve szerint vörös) teát főztek, amit a türelmesen sorban álló diákok meg is kóstolhattak.
– Ízlett! A jázmin teát kóstoltam meg és olyan érzésem volt, mintha a virágot innám. Az illata pedig akár egy csokor jázminé – lelkesedett Mihalik Orsolya a teakóstolás után. – Érdekel a kínai kultúra és történelem. Különösen a porcelánok. Amikor Drezdában jártam, a Zwingerben láttam porcelánkiállítást, jó része kínai volt. Nagyon tetszett!
Egy másik teremben a jellegzetes kínai írás (hierografikus) rejtelmeivel ismerkedtek a diákok. Nálunk már évtizedekkel ezelőtt kiment a divatból a tussal írás, így duplán érdekes volt a próbálkozók számára a kalligráfia készítés. Ottjártunkkor nagy szorgalommal pingálták az írásjeleket, amely jelentése az oktató elmondása szerint a legegyszerűbb köszönés, vagyis a „szia” volt. Legalábbis, ha vicces kedvében véletlenül nem mást íratott le a diákokkal…
Amíg az oktató krétával a táblára rótta az írásjeleket, addig egy közreműködő, ha kellett a próbálkozó ecsetes kezét is megfogva segített helyes vonalakat húzni tussal a rajzlapra. Láthatóan jól szórakozott mindenki. Talán már ők is hallották Konfuciusz híres bölcseletét: Nem az a dicsőség, hogy soha nem esünk el, hanem az, hogy mindig felkelünk, valahányszor elesünk.
Csontos László
– A mai globalizált világban eltűnnek a távolságok. Magyarok is utazhatnak Kínába és kínaiak is Magyarországra. Megjelentek a kínai befektetők is hazánkban, itt Borsodban is, például Kazincbarcikán. A közös munkához fontos, hogy bizonyos szintig megismerjük egymás nyelvét, kultúráját – érvelt a magyar-kínai kapcsolatok fontossága mellett Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatója. Érdeklődésünkre örömmel válaszolta, hogy a magyarok nagyon nyitottak Kína iránt, egyre többen tanulják a nyelvet is.
Az intézet szervezésében diákok és felnőttek közösen, több, mint öt ezren tanulják a nyelvet 5 egyetemen (néhány hónapja nyitott a Miskolci Egyetem is ebbe az irányba), 8 gimnáziumban valamint egy általános iskolában. Azt is elárulta Hamar Imre, hogy szeptembertől a miskolci jezsuitában is beindul a fakultatív kínai nyelvi képzés. Kína nagy ország, sok eltérő dialektussal. Az államgépezet nyelve hagyományosan a mandarin (Kína, Tajvan, Malajzia és Szingapúr hivatalos nyelve), Hamar úr is ezt beszéli, s ezt tanulják világszerte az idegen anyanyelvűek, kisebb, nagyobb sikerrel.
Beszélgetésünk közben több tucat diák érkezett az iskolai ebédlőbe, ahol Hamar Imre nagy átéléssel tartott előadást a hagyományos kínai teafogyasztás rejtelmeiről. Elárulta, hogy a kínaiak az európaiakkal ellentétben se cukrot, se mézet, se tejet, főleg pedig citromlét nem adnak a teához, hanem üresen isszák, így lehet igazából élvezni a tea ízét. Nem is forrázzák, vagyis nem forrásban lévő vizet öntenek a tealevelekre, hanem fajtától függően 70-92 fok közöttit. Először is a dobozból kivett teát szavaival élve megtisztítják, vagyis leöntik vízzel, amit kiöntenek, majd ezt követően jön az említett hőmérsékletű víz, amiben 2-3 percig áztatják, majd pici csészéből fogyasztják a teát. Természetesen nem csak beszéltek a teáról, hanem két kínai és egy magyar segítője közreműködésével jázmin és fekete (a kínai neve szerint vörös) teát főztek, amit a türelmesen sorban álló diákok meg is kóstolhattak.
– Ízlett! A jázmin teát kóstoltam meg és olyan érzésem volt, mintha a virágot innám. Az illata pedig akár egy csokor jázminé – lelkesedett Mihalik Orsolya a teakóstolás után. – Érdekel a kínai kultúra és történelem. Különösen a porcelánok. Amikor Drezdában jártam, a Zwingerben láttam porcelánkiállítást, jó része kínai volt. Nagyon tetszett!
Egy másik teremben a jellegzetes kínai írás (hierografikus) rejtelmeivel ismerkedtek a diákok. Nálunk már évtizedekkel ezelőtt kiment a divatból a tussal írás, így duplán érdekes volt a próbálkozók számára a kalligráfia készítés. Ottjártunkkor nagy szorgalommal pingálták az írásjeleket, amely jelentése az oktató elmondása szerint a legegyszerűbb köszönés, vagyis a „szia” volt. Legalábbis, ha vicces kedvében véletlenül nem mást íratott le a diákokkal…
Amíg az oktató krétával a táblára rótta az írásjeleket, addig egy közreműködő, ha kellett a próbálkozó ecsetes kezét is megfogva segített helyes vonalakat húzni tussal a rajzlapra. Láthatóan jól szórakozott mindenki. Talán már ők is hallották Konfuciusz híres bölcseletét: Nem az a dicsőség, hogy soha nem esünk el, hanem az, hogy mindig felkelünk, valahányszor elesünk.
Csontos László