Ugrás a tartalomra

Ahol minden a táncról szól

Létrehozva
Miskolc egyik legrégebbi modern tánciskolája a T-Dance, ahol jelenleg is több, mint kétszáz gyerek tanulja a kezdeti lépéseket, vagy már a komolyabb koreográfiákat. A Miskolci Kalendárium cikkében Kocsán Andrea művészeti vezető nyilatkozik a megtett útról és a sikerről, miközben az is kiderül, hogy mit jelent a T-betű az iskola nevében, és hogy minek tudható be a töretlen siker.
Az is szívesen jár ide, aki csak táncolni akar, és az is megtalálja a számítását, aki ezzel akar később is foglalkozni.

tdance_kalendarium2012_02.jpg

A legkisebbektől a felnőttekig számtalan korcsoportban tanulnak a tánciskolában, ha a szülőnek is kedve támad mozogni, akkor a retró csoportban ezt ő is megteheti. Évente két gálán mutatják be, amit tudnak, nyáron tábort tartanak, ők táncolnak a DVTK mérkőzésein, de városi rendezvényeken is feltűnnek. Emellett számtalan programon lépnek fel és kitűnő eredményeket tudhatnak maguk mögött a versenyeken is, miközben Miskolc mellett már Tiszaújvárosban is vannak csoportjaik.
Többek között erről is olvashatnak a 2013-as Miskolci Kalendáriumban, keressék az újságárusoknál!

minap.hu