Mint mondja, az 1980-as évek végén ismerkedett meg a szakmával, akkoriban a vasútnál dolgozott, és egy kollégája keltette fel az érdeklődését a vesszőfonás iránt. Az alapok megismerése után, kitartó munkával fejlesztette tudását, idősebb, hagyományokat ismerő és segíteni szándékozó mesterektől tanulta meg a hagyományos fogásokat. 2000-től a kosárfonás oktatásával is foglalkozik, elsősorban felnőttek számára, 2003-ban megkapta a népi iparművész címet. Miközben beszélgetünk, folyamatosan dolgozik, betekintést engedve a kosárfonás alapjaiba. A „kerek alj” készítése során úgynevezett fenék karókból alakított ki keresztet, hasított bújtatással, háncs-rögzítéssel. A karók fonása közben az aljat kissé domborította, a szabályos kör alakot befejező, több szálas gyűrűvel adta meg.
Az oldal készítése során minden fenék karó mellé „oldal karókat” szúrt jobbról és balról. A lábazatot „gyűrű-fonással” rögzítette, az oldal-készítés során felhívta a figyelmet a karók vezetésére, mint mondta, egyenlő távolságot kell tartani, ez a sima oldal fonás alapfeltétele. A fonatokat munka közben verővassal tömörítette, kosár befejezése után jött a szegés, díszítés.
A hasításhoz, vágáshoz nagyon éles kést, illetve metszőollót kell alkalmazni. Barna István mondja – és mutatja is – hogy vesszőből egy szoba vagy ebédlő teljes bútorzatát el tudja készíteni, a székektől a szekrényig, lakása erre a tanúbizonyság. A befejező munkafázis minden esetben a vizes lakozás, ami egyrészt dekoratív fényt ad az eszközöknek, másrészt pedig további szilárdságot kölcsönöz.
Az iparművész szerint a vesszőfonás alapjainak elsajátításához nagyjából egy hét elegendő, de a fogásokat szinte a végtelenségig lehet tökéletesíteni.
Szepesi S.