Ugrás a tartalomra

Tűzveszélyes karácsonyfák

Létrehozva
A karácsony idején szerencsére egyetlen felgyulladt karácsonyfához sem kellett kivonulniuk a miskolci tűzoltóknak, azonban nem árt az óvatosság. Különösen, hogy az idő előre haladtával egyre jobban kiszáradnak a fák. 
A szakemberek azt mondják, legtöbbször az őrizetlenül hagyott fák, adventi koszorúk és gyertyák okozzák a bajt, de veszélyesek lehetnek a zárlatos ünnepi égők is. A nagyobb tűzesetek nem is közvetlenül az ünnep alatt, hanem január első napjaiban történnek, amikor a fák már kiszáradtak, és így hamarabb lángra is kapnak. Egy kis odafigyeléssel azonban megelőzhető a baj. 

– Akkor is helyesen járunk el, hogy ha mindig van valamiféle oltóanyag, tehát víz, egy vödör víz legyen mindig bekészítve a karácsonyfa mellé, természetesen a vizet csal akkor használjuk, ha áramtalanítottuk azokat a fényfüzéreket, elektromos berendezéseket, amelyeket a karácsonyfán használunk – ajánlotta a legegyszerűbb védekezési módszert Lipták Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. Fontos az is, hogy csak olyan eszközöket használjunk, és csak rendeltetésszerűen, amelyek kereskedelmi forgalomban engedéllyel kaphatók, tehát a nem bevizsgált elektromos eszközök azok, érintésvédelmi szempontból is aggályosak, tehát áramütést okozhatnak, valamint tűzveszélyesek. 

minap.hu