Ugrás a tartalomra

Teremfoci Miskolcon és Tiszaújvárosban

Létrehozva
A Miskolc városi teremlabdarúgó diákolimpia IV korcsoportos fiú csapatok vetélkedésének a megyeszékhely ad otthont, míg a körzeti együttesek Tiszaújvárosban találkoznak a megyei elődöntőben.
A versennyel a szervezők el akarják dönteni a megyei döntőbe jutás kérdését, és az is fontos szempont, hogy a sportág népszerűsítését is a zászlójukra tűzték. A vetélkedést a Miskolc Városi Diáksport Szövetség rendezi. A mérkőzéseknek Miskolcon a Városi Szabadidőközpontban található Generali Aréna ad otthont. A Miskolcon sorra kerülő megyei elődöntőre január 10-én, csütörtökön délelőtt, fél 10-től kerül sor. A versenybizottság elnöke Varsányi Zsolt, titkára pedig Diczházi Mónika lesz.

A résztvevő csapatok: Miskolc Város II helyezettje, valamint Ózd, Kazincbarcika, Edelény körzetek döntőinek győztesei. Az igazolásokat a verseny napján, a helyszínen ellenőrzik. Erre fél 9 és negyed 10 között kerül sor. Szükséges hozzá: Internetes összesítő névsor, igazgató és orvosi aláírással és pecséttel. Diákigazolvány, annak hiányában ideiglenes igazolvány, vagy iskolalátogatási igazolás fényképpel, és az intézményvezető aláírásával ellátva. A technikai értekezletet negyed 10-kor tartják meg. A játékidő 2x12 perc, 3 perc szünettel. A csapatlétszám 10 fős lehet. A cserék folyamatosan történnek, ha a lecserélt játékos saját térfelén elhagyja a játékteret, csak akkor léphet pályára a becserélt játékos.

Tiszaújvárosban ugyancsak január 10-én találkoznak a körzeti együttesek. A versenyt a Tiszaújvárosi Körzeti Diáksport Bizottság szervezi és rendezi. A találkozóknak a Városi Sportcentrum (Teleki Blanka út 6.) ad otthont. Kezdés délelőtt 10 órakor. A versenybizottság elnöke Demblovszky Gábor (elnök), valamint Vadas Gyula (titkár). A résztvevő együttesek listája a következő: Mezőcsát, Mezőkövesd, Tiszaújváros körzet döntőinek győztesei. Az igazolások ellenőrzésére 9 és háromnegyed 10 között kerül sor. A technikai értekezletet a verseny napján 9 óra 45 perctől tartják meg.

Doros L.