Carney szerint Washington kapcsolatban áll az algériai kormánnyal, valamint a terroristák által megtámadott kelet-algériai gázkitermelő telepet üzemeltető BP vállalattal és megkülönböztetett figyelemmel kíséri az ottani eseményeket. Barack Obama elnököt rendszeresen tájékoztatják a fejleményekről.
A Pentagon egy pilóta nélküli repülőgépet vezényelt az algériai gázkitermelő telep fölé - jelentette csütörtökön a Fox News és a CNN hírcsatorna. Az értesülést az amerikai védelmi minisztérium megerősítette.
Jay Carney hangsúlyozta: az Egyesült Államok számára a legfontosabb most az amerikai túszok hogylétének tisztázása. A szóvivő nem közölt részleteket a terroristák foglyaival kapcsolatban, mint ahogy azt a kérdést is megkerülte, hogy ajánlott-e fel Washington segítséget az algériai kormánynak.
A Fehér Ház szóvivője kijelentette: nincs rá közvetlen bizonyíték, hogy az akcióért az al-Kaida terrorszervezet lenne felelős. Mint mondta, az amerikai szakszolgálatok igyekeznek megállapítani, hogy ki állhat a támadás mögött.
Carney szerint Washingtonban még nem született meg a válasz arra a francia kérésre, hogy az Egyesült Államok nyújtson logisztikai támogatást az iszlamisták elleni Maliban folytatott katonai műveletekhez.
MTI