Az összecsapást hazai környezetben rendezték, így a sportág berkeiben járatlanabbak azt gondolhatták, hogy ez jó esélyt teremt a helytállásra, esetleg még a győzelemre is. Csakhogy a röplabdázásban a helyszínnek nincs különösebb jelentősége, ráadásul még az is nyomott a latban, hogy a Vasas lényegesen erősebb, masszívabb gárdát vonultathatott fel a mérkőzésre, mint a miskolciak.
Az első játszmában változatos küzdelem alakult ki. Négyig partiban voltak a felek, majd a hazaiak szereztek kétpontos vezetést. A folytatásban is felváltva estek a pontok, ebben az időszakban elsősorban Kovács Edina jeleskedett, aki magabiztosan ütötte el a labdákat az angyalföldiek sánca mellett. Sajnos, Szabó Barbara fontos pillanatban a hálóba vágott egy ziccert, és tizenkettőnél visszavették a vezetést a vendégek. Szajkó ütött pályán túlra, és 16-13-nál először volt a felek között háromegységnyi különbség, sajnos, nem a miskolciak vezettek. A találkozó legszebb labdamenetét 14-19-es állásnál láthatták a nézők, mindkét csapat játékosai többször is bravúrosan mentettek, egyik fél sem tudott túljárni a másik eszén, végül azonban ezt a menetet is a fővárosiak nyerték.
A második játszmában nagyon leültek a vasutasok. Sokat hibáztak, és ennek az lett az eredménye, hogy szinte pillanatok alatt hatpontos hátrányba (0-6, 2-8) kerültek. Innen már nagyon nehezen lehetett látni a visszafelé vezető utat, nem is történt csoda. Az időkérés, valamint a cserék sem segítettek. Előbb Kiss, majd Bertók lépett pályára, de ők sem tudták megváltoztatni a játék menetét. A vendégek közül főleg Miklai volt elemében, a válogatott ütőt képtelenek voltak tartani a hazaiak.
Nagy változás a harmadik játszmában sem következett be. Jókay Zoltán edző pályára küldte Takács Bernadettet, aki a bizalmat azzal hálálta meg, hogy zsinórban gyártott három pontot (5-8). Ekkor következett be a miskolciak számára a mélypont, ugyanis olyan rossz sorozatot produkáltak (1-15-ös menet), hogy a szurkolók alig akartak hinni a szemüknek. A vendégek szakvezetője ekkor már a győzelem biztos tudatában (csapata 16-6-ra vezetett) valamennyi cserejátékosát a pályára vezényelte, de ez sem veszélyeztette együttese magabiztos sikerét. A Vasas hatalmas lépést tett a legjobb négy közé jutás felé, a párharc második mérkőzését január 30-án játsszák a fővárosban. Akkor a hazaiaknak egyetlen játszma elegendő a továbbjutáshoz, aligha lehet abban kételkedni, hogy ezt be is gyűjtik.
Eredmény: Albrecht MVSC MVSI- Vasas-Óbuda 0-3 (-18, -11, -10).
Toma Sándor: Örömteli, hogy a mérkőzés elején partiban tudtunk lenni. Annyit tudtunk játszani, amit a Vasas engedett. A fővárosiak egyértelműen jobbak voltak, és mindenben fölénk kerekedtek.
Doros L.