Etelka néni 1913-ban született Mádon, sokáig ott, később Miskolcon élt, 2008 óta a szentpéteri kapui intézmény lakója. Radomszki Lászlóné, az Õszi Napsugár Otthon vezetője köszöntőjében elmondta, Berényi Jánosné egyedül nevelte fel három gyermekét, férje a háborúban vesztette életét.
– Jó egészséget, szeretetteljes közösséget és még sok-sok születésnapot kívánunk Etelka néninek – mondta Radomszki Lászlóné.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a város nevében mondott születésnapi köszöntőt, illetve adott át ajándékot.
– Nagy öröm számunkra, hogy Etelka néni századik születésnapját együtt ünnepeljük a családjával, az otthon lakóival, az pedig még nagyobb öröm, hogy egészségben, vidáman éli meg ezt a szép kort – emelte ki Kriza Ákos.
A polgármester ezt követően ajándékcsomaggal és virágcsokorral köszöntötte Berényi Jánosnét, valamint egy emléklapot is átadott, mellyel Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte az otthon lakóját. Az Õszi Napsugár Otthon és a család rövid ünnepi műsorral, virágcsokorral és tortákkal ajándékozta meg Etelka nénit.

Radomszki Lászlóné intézményvezető kiemelt jelentőségűnek nevezte azt, hogy a város, az otthon és a család együtt köszöntötte fel Berényi Jánosnét.
– Minden születésnap méltó megünneplése fontos nálunk, az azonban mindig rendkívüli, ha valaki ilyen szép kort megél közösségünkben. Annak pedig még jobban örülünk, hogy Kriza Ákos polgármester is fontosnak érezte, hogy felköszöntse Etelka nénit azon az ünnepségen, melyet egyébként a családdal közösen szerveztünk meg – mondta az intézményvezető.
Berényi Jánosné az otthon negyedik, ilyen szép kort megélt lakója, de jelenleg is több kilencven év feletti gondozottja van az Õszi Napsugárnak.
Tajthy Á
fotó: Juhász Á.