Ugrás a tartalomra

A kardiológia napja Lillafüreden

Létrehozva
A modern ipari országokban a szív- és vérkeringési megbetegedések aránya a XX. században jelentősen megnőtt, amely ellen az egészségügy folyamatosan újításokkal harcol. A legújabb eljárásokat, tudományos eredményeket is megismerhetik a résztvevők a pénteki Aktualitások a kardiológiában 2013 címet viselő konferencián.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház I. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztálya, és a Miskolci Akadémiai Bizottság Orvosegészségügyi Szakbizottságának Kardiológiai Munkacsoportja Lillafüreden, a Palotaszállóban rendezte meg pénteken a XX. Kardiológiai Napját. A konferenciát Csiba Gábor, a megyei kórház főigazgató-főorvosa nyitotta meg, szakmai köszöntőt Csapó Kálmán, a megyei kórház I. Belgyógyászat – Kardiológiai Osztály osztályvezető főorvosa tartott.

– Két szempontból is fontos a szakmai nap. Először is, hogy az egészségügyi szolgáltatásunk minél jobb legyen, ezért továbbképzési lehetőséget biztosít az Északkelet-Magyarországon dolgozó belgyógyászoknak, kardiológusoknak, amely egyben pontszerző lehetőség is a kollégák számra. Regionális szempontból jelentős szakmai rendezvényről van szó – méltatta a tanácskozást Csapó Kálmán. Ezt egyébként az is jelzi, hogy féltucat neves professzort találni az előadók közt.

kardiologia_kongresszus_130118ml_1.jpg

Az osztályvezető főorvos elmondta, hogy a legújabb szakmai információk, aktualitások hangzottak el az előadások keretében, amelyeket az ország legszakavatottabb emberei tartottak. Nem csupán hagyományos előadásokról volt szó, hanem interaktív jellegű tanácskozásról, vagyis az előadások, szekció után kérdéseket tehettek fel a résztvevők, konzultációs lehetőséget biztosítottak a résztvevő orvosoknak.

Csapó Kálmán kiemelte: a szakmai nap egyben kitűnő lehetőség is volt arra, hogy a régióban dolgozó orvosok felmérjék, hogy hol is tartanak a lehetőségekhez mérten. A rendezvény nem titkolt célja az volt, hogy a gyakorlatban is hasznosuljanak az ismeretszerzés során megismert újdonságok.

Cs. L.