Ugrás a tartalomra

Kassa – Miskolc, idegenforgalmi szimbiózis

Létrehozva
Szombaton hivatalosan megkezdődik Kassán az Európa kulturális fővárosa programsorozat, amelyen testvérvárosa, Miskolc is bemutatkozási lehetőséget kap. Richard Rasi főpolgármester idegenforgalmi szimbiózist szeretne kialakítani a két város közt. Miskolc programjairól mi is beszámolunk vasárnap, és megnyitottak egy oldalt a legnagyobb közösségi portálon, ahol rengeteg hasznos, érdekes információ megtalálható.
Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2013-hoz csatlakozó, Magyarország és Miskolc által szervezett programokat bemutató, hétfői sajtótájékoztatót követően nyílt lehetőségünk Richard Rasi főpolgármesterrel beszélgetni az EKF-ről, Miskolc és Kassa viszonyáról.

– Remélem, Kassának sikerül ipari városból kreatív várossá válnia, és gazdasági fellendülést is hoz az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat. Ezzel összefüggésben idegenforgalmi szimbiózist szeretnénk létrehozni Miskolccal. Ez azt jelenti, hogy mi Kassáról küldjük a turistákat Miskolcra, a miskolciak pedig Kassára. Remélhetően Európa térképén újfajta célponttá válunk – foglalta össze az EKF-fel kapcsolatos várakozásait a főpolgármester. Az idegenforgalommal kapcsolatban külön kiemelte a gasztronómia jelentőségét. Emlékeztetett rá, hogy személyesen is részt vett ősszel a miskolci sörfesztiválon, és készül a kocsonyafesztiválra is, amelynek Kassa lesz a díszvendége, saját standdal mutatkoznak be. Viszonzásképpen pedig várják Miskolcot a kassai rendezvényekre, mint például a borfesztiválra.

Kassának kiterjedt nemzetközi partnerkapcsolata van, a török Bursától Budapesten át Szentpétervárig. Rákérdeztünk, hogy a többi város is hasonló szintű bemutatkozási lehetőséget kap-e, mint Miskolc?
– Miskolc kapja a legnagyobb teret – közölte a jó hírt Richard Rasi, amit meg is indokolt: emberileg a legközelebb áll Kassához, ráadásul hasonló méretű város, hasonlóak a gondjaink is. Amikor gyerek voltam, mint sok más kassai, szinte minden héten Miskolcra jártunk fürdeni. Voltak, akik vásárolni jöttek, mentek, mások egy jót enni. Szeretném, ha így maradna, ha megismernénk egymás városát.

A földrajzi közelségen túl a közös történelmi múlt alapján is jelentős számú miskolci, magyarországi turistára számítanak az EKF rendezvényeire Kassán. A nyelvkérdés viszont sokszor problémát okoz. A felvidéki városban élő szlovákok közül kevesen tudnak már magyarul, a magyar turisták meg nem tudnak szlovákul, a közvetítő nyelvek (angol, orosz) ismerete is problémás. Tekintettel a főpolgármester által is hangoztatott baráti viszonyra, egyenesen rákérdeztünk: lesznek-e magyar nyelvű tájékoztatók, irányjelzők Kassán?
– Lesz magyarul beszélő munkatárs az idegenforgalmi irodánkban, lesznek magyar nyelvű információk. Ezen túlmenően Miskolc promóciója is elérhető lesz, ugyanis kölcsönösen reklámfelületet biztosítunk egymás városának – ígérte Richard Rasi, Kassa főpolgármestere.

Mint korábban megírtuk Miskolc kassai programjairól, az Auparkban kialakított Miskolc-ház szombaton a népi kultúrára fókuszál, így többek közt fellép a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, az Esztenás és a Czemende zenekar. A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület kézművesei pedig egész napos bemutatót tartanak. Vasárnap a XX. század elejének polgári korát idézik fel, többek közt a Ködmön Formációs Táncegyüttes és a Miskolc Dixieland Band közreműködésével, a kézműves bemutató pedig kiegészül Miskolcról szóló fotókiállítással.

Ezzel párhuzamosan turisztikai és gasztronómiai bemutatót tartanak a Magyar udvarban, ahol megismerkedhetnek az érdeklődők az egyedi ízvilágú miskolci kolbásszal, valamint a régióból származó kitűnő pálinkákkal.

Miskolc programjairól vasárnap mi is beszámolunk a minap.hu hírportálon, és minden fontos, érdekes információ megtalálható ezen az oldalon.

Cs.L.