Ugrás a tartalomra

Országosan is elismert az ongai pálinkaverseny

Létrehozva
Egy civil szervezet, az Ongai Kulturális Egyesület szervezésében nőtte ki magát országosan is elismertté az Ongai Regionális Pálinkaverseny, melynek ünnepélyes eredményhirdetését január 19-én, este 6 órától tartják meg Lillafüreden. A helyi lokálpatrióták összefogása, a kulturált pálinkafogyasztás tisztelete, a nemzeti italunk népszerűsítése iránti elkötelezettség vezette a szervezőket a pálinkaverseny meghirdetésekor.
A IV. Ongai Regionális Pálinkaversenyre 264 nevezőtől összesen 785 nevezett pálinka és párlat érkezett az ország egész területéről. A nevezések nagy száma jelzi a verseny széleskörű elismertségét, megerősítve a tavaly már elért, a gyulai országos verseny után az ország második legnagyobb pálinkaverseny pozícióját. A versenyen a bérfőzetők és a magánfőzetők mellett az idén már a nagyobb kereskedelmi főzdék is képviseltették magukat.

A nevezett pálinkák helyileg 99 településről érkeztek, és 65 különböző főzdében állították elő. Az országosan elismert szakmai zsűri január 9-10-i döntése alapján arany oklevelet kapott 36, ezüst oklevelet 159, míg bronz oklevelet 190 pálinka. 14 champion, azaz nagyaranyérmet osztottak ki.

A verseny ünnepélyes eredményhirdetését január 19-én, 18 órakor tartják Lillafüreden, a Palotaszállóban, egy nagyszabású gálával egybekötött pálinkabálon, ahol a versenyre nevezettek a pálinkájuk bírálati lapját is kézhez kaphatják.

minap.hu