Ugrás a tartalomra

Szocialista kormánykritika és újabb éhségmenet

Létrehozva
Gúr Nándor, az MSZP alelnöke péntek délelőtt sajtótájékoztató keretében bírálta a kormányzat foglalkoztatáspolitikáját, az adópolitikát és a közbiztonságot. Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret Egyesület vezetője pedig bejelentette, hogy újabb éhségmenetet indítanak Budapestre.
Gúr Nándor elmondta, hogy a visszatekintéssel egyfajta tükörállítás a célja. Felelevenítette a 2010-es kormányváltás időszakát, kiemelten az egymillió új munkahely, a radikális adócsökkentés és a közbiztonság javításának ígéretét. A foglalkoztatási statisztikákkal kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy ebben szerepelnek a közfoglalkoztatottak is, a külföldön dolgozók, illetve jelentős azoknak a száma, akik 8 óra helyett 4, 6 órát dolgoznak. Állítása szerint a versenyszférában 35-40 ezerrel kevesebb a foglalkoztatottak száma.

Gúr Nándor bírálta az egykulcsos adót, valamint a családi adózást, amelyek a gazdagokat segíti a rászorulók helyett. A közbiztonságról pedig csak annyit mondott, hogy növekedett a bűncselekmények száma.

Összegzésként arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon több mint 4 millióan élnek a létminimum alatt. Sokan a mélyszegénységből a nyomorba kerültek. Amennyiben 2014-ben hatalomra kerül az MSZP, ezen szeretnének változtatni.

Komjáthi Imre bejelentette, hogy újabb éhségmenetet indítanak Budapestre, most azonban nemcsak Miskolcról, hanem az ország több pontjáról. Az Országgyűlés februári ülésszakára tervezik a megérkezést. Ajándékot is visznek, egy tükröt szeretnének átadni Orbán Viktor miniszterelnöknek.
– Vegyen példát Schmitt Pálról, és mondjon le – foglalta össze Komjáthi Imre.

Érdeklődésünkre Gúr Nándor elmondta, hogy egyéb elfoglaltsága miatt két megszakítással, de idén is részt vesz a menetelésen.

Cs. L.