– 2011 novemberében megkezdődtek a folyamatos egyeztetések a szakmai szervezetekkel: az ügyeletben résztvevő felnőtt háziorvosok szervezeteivel, a vállalkozó háziorvosok egyesületével, a praktizáló orvosok szövetségével, a praktizáló gyermekorvosok szövetségével, a fogorvosok szövetségével, szervezeteivel – nyilatkozta Kovács László a Miskolc Televíziónak. – Alapos tárgyalásokat követően jutottak abba a fázisba, hogy 2012 decemberében kiírták a közbeszerzést. Az egészségügyi osztály vezetőitől származó információk szerint január 3-án zárult le a jelentkezési szakasz, a törvényességi határidőket figyelembe véve január végén-február közepén hirdethetnek eredményt – tette hozzá.
Információink szerint két cég nyújtott be pályázatot, jelenleg a hiánypótlás szakaszában tart a közbeszerzési eljárás. A kiírás 5 éves működtetésre vonatkozott, ami akkortól számolandó amikor a vállalkozó átveszi a feladatot, tehát várhatóan év közepétől.
Hogy milyen előnyökkel jár az új ellátási forma a lakosság és a szakdolgozók számára? A miskolciak szempontjából talán legfontosabb kérdésre Kovács László azt válaszolta, hogy az új rendszerben egy cég főállású, erre a szakmára szakosodott orvosokkal látja el az ügyeletet a nap 24 órájában, nem köti tehát le a miskolci háziorvosok idejét, energiáját.
– A mostani rendszerben napközben reggel 8-tól este 7 óráig dolgoznak (váltott műszakban 8–12 és 3–7 óra között) a felnőtt háziorvosok, éjszaka pedig este 7-től reggel 8 óráig tartanak ügyeletet ugyanezek az orvosok – ismertette a városi egészségügyi bizottság elnöke. – Napközben, amikor valakinek akut problémája, lázas betegsége, gyomorgörcse, szívinfarktus-gyanúja van, akkor ugyanezek az orvosok „szaladgálnak ki” a betegekhez. Valljuk be őszintén, ez sokszor talán az ellátás kárára is megy, hiszen a háziorvosi rendelőben néha 30-40 beteg is várja az orvost, és ha akkor kell neki kimenni egy távolabb lakó beteghez, akkor esetleg egy órás várakozásra is kényszeríti őket – fejtette ki Kovács László.
Az új rendszerben tehát a háziorvosi rendelések folyamatosan zajlanak, az ügyeleti munka nem zavarja a betegellátást, és közben a cég egy központi telefonszámon diszpécserszolgálatot is működtetne, szoros együttműködésben az Országos Mentőszolgálattal, a sürgősségi központtal és a háziorvosi ügyelettel.
– Az új rendszer másik nagy előnye a lakosság szempontjából, hogy egy központban működik, teljes fekvőbeteg-ellátási háttérrel. Tehát a betegeknek nem kell még a háziorvosi beutalóval átmenni egy másik részre, vagy átutazni a városon, hanem egy központi helyen lenne az ügyeleti ellátás – mondta a bizottsági elnök.
Kovács László arról is beszélt: folyamatosan kaptak jelzéseket a kórházigazgatás részéről, hogy nehézségbe ütközik az ügyelet fenntartása. Ha külső vállalkozó kezébe kerül az ellátás, és az egészségbiztosítási pénztár közvetlenül fogja finanszírozni az ellátót, az önkormányzatnak nem lesz plusz teher a működtetése – emelte ki.
Budapesten és Debrecenben egyébként már működik ilyen rendszer, a tapasztalatok kifejezetten kedvezőek Kovács László elmondása szerint.
– Úgy gondolom, Miskolc lakosságának a folyamatos felnőtt ügyelet olyan plusz, ténylegesen XXI. századi ellátásnak a lehetőségét adja meg, amely mindenféleképpen komoly előrelépést kell, hogy jelentsen – fogalmazott.
A gyermek háziorvosi ügyeletről elmondta, eddig is jól működött a rendszer, ezzel a fekvőbeteg-ellátási háttérrel. A GYEK-ben működő gyermek háziorvosi ügyelet szakmailag minden igényt kielégít.
– Egy probléma volt, az, hogy háziorvosaink folyamatosan jelezték, az ügyeleti részvétel nekik alig megoldható, nem voltak elegen hozzá. A városvezetés erre is gondolt, amikor ezt a közbeszerzést kiírta. Az ellátásban, sem a szakmai színvonalat, sem a helyszínt, sem a jellegét tekintve nem történne változás. Viszont a nyertes cég saját főállású gyermekgyógyász szakorvossal fogja működtetni – fejtette ki Kovács László.
A fogorvosi ügyelet az elmúlt években nem teljes mértékben működött Miskolcon. A városvezetés ezért úgy gondolta, hogy egy ilyen nagyvárosban megengedhető az, hogy ne legyen folyamatos éjszakai ügyelet. Folyamatos, estétől reggelig tartó orvosi ügyelet lesz ezt követően – mondta.
Jelenleg két telephelyen működik a felnőtt háziorvosi ügyelet ellátása: a vasgyári és a Csabai kapui telephelyen.
– Az igaz ugyan, hogy a vasgyári telephely megszűnik, de gyakorlatilag az elmúlt 5-10 évben a telephely „lecsupaszodott” – mondta erre Kovács László. – Az az aktív fekvőbeteg-ellátási háttér, mely korábban működött, nem tudná azt a típusú ellátást biztosítani, amely a Csabai kapui telephelyen lesz. Ráadásul a vasgyári telephely egyébként is nehezen megközelíthető volt, hiszen nincs rajta a város közlekedési tengelyén. A diósgyőri betegeknek azt tudnám mondani: ugyanazokat az ellátási feltételeket fogják megkapni, mint a város két másik volt kerületében lévő betegek.
A MISEK területén fizetendő behajtási, parkolási díjról pedig azt mondta: a kórházak üzemeltetése ugyan elkerült az önkormányzattól, ám szerinte, ha valaki veszi a fáradságot, és a saját kocsijával viszi beteg hozzátartozóját az ügyeletre, és nem azzal terheli az ügyeleti szolgálatot, hogy házhoz hívja, akkor mindenféleképpen megfontolandó, hogy az önkormányzat tárgyalásokat kezdjen a kórház vezetésével a díjmentes behajtási engedélyről.
minap.hu