Ugrás a tartalomra

Megszüntették az eljárást az „avasi séta” ügyében

Létrehozva
Megszüntette a szabálysértési eljárást másodfokon a Miskolci Törvényszék az ellen a 13, eljárás alá vont személlyel szemben, akiket decemberben közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésének vádjával a Miskolci Városi Bíróság első fokon kétnapi elzárásra ítélt, közölte kedden Jakab Péter, a Jobbik miskolci önkormányzati képviselője. A Szebb Jövőért Egyesület több tagját az avasi lakótelepről állították elő.
Amint arról annak idején beszámoltunk, a Szebb Jövőért egyesület „toborzó sétát” szervezett december 1-jén az Avason, így kívánva felhívni a lakosság figyelmét a romló közbiztonsági helyzetre, illetve arra, hogy szerintük fontos az önszerveződés.

A Fidesz provokációnak minősítette az esetet, amellyel szerintük „szélsőségesek akarnak politikai hasznot húzni az Avas problémáiból”. Az önszerveződésre való buzdítás kapcsán pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben hívta fel a figyelmet: polgárőr egyesületek közbiztonsági tevékenységet csak az országos polgárőr szövetség tagszervezeteként, a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodás alapján végezhetnek.
 
A fekete egyenruhát viselő civileket a rendőrség előállította, a bíróság pedig úgy döntött: szabálysértést követtek el közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésével. Ezt a döntést semmisítette meg a másodfokon eljáró törvényszék, megszüntetve az eljárást.

Jakab Péter a döntést úgy kommentálta: az ártatlanságot kimondó döntés egyértelműen azt üzeni a miskolci embereknek, hogy nekik is joguk van a jogos önvédelemhez.

minap.hu