Ugrás a tartalomra

Életet ment az odafigyelés

Létrehozva
A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a hideg, fagyos időszakban az esetlegesen veszélyhelyzetbe sodródott emberek megmentésére. Kedden, egy esetben kellett biztonsági intézkedést alkalmazniuk a járőröknek Miskolcon.
A Miskolci Rendőrkapitányság ügyeletére kedden délután érkezett bejelentés, hogy a Szentpéteri kapui buszmegállóban egy férfit kihűlés veszélyeztet. A hiányos öltözetű férfi a járőröknek elmondta, hogy hajléktalan, a szabadban éjszakázott, és a testvéréhez szeretne eljutni, Sajószentpéterre.

Mivel az 58 éves férfit láthatóan megviselte a hideg időjárás ezért a rendőrök úgynevezett krízisautót hívtak. A szociális munkások pedig a Vöröskereszt által üzemeltetett hajléktalan szállóra szállították őt – tájékoztatta portálunkat Dobi Tamás, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Irodájából.

A Rendőrség óvó intelemként arra hívja fel a figyelmet, hogy a hidegebb, téli időjárás során fordítsunk nagyobb gondot azon embertársainkra, akik az utcán élik mindennapjaikat, sőt éjszakáikat is ott töltik. Lehetőségeink szerint segítsünk azoknak is „túlélni” a hideg időszakokat, akik szociális, vagy más egyéb személyi körülményeik miatt ezen a téren veszélyeztetettek. A rendőrség kéri a polgárok segítségét, hogy amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, akkor telefonáljanak az ingyenesen hívható 107-es, 112-es telefonszámokon.

minap.hu
Képünk illusztráció