– Pont egy éve, 2011 januárjában alakítottuk meg Diósgyőrben élő és alkotó képzőművészek részvételével a baráti társaságunkat, melynek 9 tagja van – tudtuk meg Eisele Gyula festőművésztől, akinek művei mellett további 5 tag képeit is megtekinthették az Adyba látogató érdeklődők.
„Az értékmegőrző alkotás öröme, az optimista életfelfogás igen jó kapocs a barátságban és a munkában” – ezzel a magasztos, szép törekvéssel hozták létre 2012 januárjában a Diósgyőri Alkotó Képzőművészek Baráti Társaságát. Olyan célzattal alakultak, hogy a szűkebb pátriájukon belül is osszák meg az alkotás örömét a művészetpártoló közönséggel, az alkotók a szeretet és az összetartozás örömével közelebb kerüljenek egymáshoz. Lokálpatriótaként bekapcsolódási lehetőség a helyi kulturális élet értékteremtő alakításába. Rendszeres találkozókon eltöltött szabadidő, baráti együttlét, szórakozás, hasznos kikapcsolódás szerepel társaságuk programjában.

A festőművész elárulta, hogy legkedvesebb és legújabb alkotásaikat állították ki ezúttal, nem alkottak meg előre semmilyen koncepciót, és szívesen fogadták az Ady felkérését, hogy a magyar kultúra napján nyissák meg első közös kiállításukat.
– A társaság tagjai egytől egyig valamilyen miskolci képzőstudió tagja, és azok szervezésében természetesen már több kiállításon túl vagyunk. Így, közösen, baráti társaságként azonban első alkalommal mutatkozunk be a nagyközönség előtt – tette hozzá Eisele Gyula, aki azt is elárulta, hogy nagyon pozitívan tekint vissza az eddigi egy évükre, szinte már testvérként fogadják egymást, és a jövőre nézve is vannak terveik – közös alkotómunka és további közös kiállítások. Utóbbiak közé tartozik az a – egyelőre még csak a szervezés alatt álló – kiállítás is, mely Varga János diósgyőri festőművész hagyatékából kerülne az érdeklődők elé.
– Nagy örömmel töltött el minket természetesen, hogy épp egy ilyen jeles napon, a magyar kultúra napján nyithatjuk meg kiállításunkat. Az ünnep apropóján készítettünk egy „köszöntő tablót” is, amely az alkotások között kapott helyet – árulta el a festőművész.

A kiállítást Kákóczki András művészettörténész nyitotta meg, közreműködtek az Erkel Ferenc Zeneiskola tanulói és tanárai. A február 28-áig megtekinthető tárlaton Balogh Márta, Eisele Gyula, Izsó Lajos, Kavalecz Lajos, Szurdoki Judit és Szűcs László alkotásai tekinthetők meg.
Az Adyban a kiállítás-megnyitó mellett egy Ady Endre versmondó versenyt is tartottak a miskolci fiatalok számára. A megmérettetésen közel 40 tanuló vett részt, és olyan neves zsűritagok előtt adott számot versmondó tudományáról, mint Lengyel Eleonóra színész, drámapedagógus, Koncz Károly György előadóművész és Zemlényi Attila, a Műút főszerkesztője.

Az „Ifjú szívekben élek” című Ady Endre versmondó verseny indulói között ott volt Karácsony Bernadett, 10. osztályos diák is. A Fráter György Katolikus Gimnázium tanulója a minap.hu érdeklődésére elmondta, bár elsősorban a verseny miatt van itt – rendszeresen indul többek között versmondó és szépkiejtési versenyeken is –, de nagyon örült annak is, hogy rengeteg helyen, és városszerte is több ponton megemlékeznek a magyar kultúra napjáról.
– Úgy gondolom, hogy minél több kulturális programon keresztül meg kell ismertetni az embereket a magyar kulturális értékekkel – fogalmazott.
A szabadon választott verse egyébként Ady Endre Ki elveszti harcát című költeménye volt, de kötelezőként elszavalta A könnyek asszonyát is. Elárulta, sűrű számára a következő napok programja, hiszen a versmondó verseny után már rohan is haza, és készül a szerdai szépkiejtési versenyre.
Kujan I.
Fotó: Mocsári L.